Nem csak új járatok indulnak, hanem a már meglévők is bővülnek idén nyáron!

A múlt héten a Budapest Airport közleményében kiemelte a 2019-es nyári menetrendben induló új járatait, azonban ebből kimaradtak a már meglévő járatokhoz kapcsolódó sűrítések, amit viszont az angol nyelvű közleményükben kiemeltek. Bár ezen bővítésekből egy pár már ismerős lehet, mégis okoz meglepetést majd a LOT és az easyJet, akik igen szép sűrítést hajtanak végre a nyári szezonban.

bud_pier_b.jpg

Az tavalyi évet két számjegyű forgalombővüléssel záró Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren még a forgalmilag némileg csökkentett téli menetrend van érvényben, azonban alig két hónap és tavalyhoz képest még több járat, útvonal és légitársaság lesz főszerepben.

A nyári menetrendben 3 új légitársaság mutatkozik majd be Ferihegyen mégpedig a Budapest-Stuttgart útvonalon a fapados Laudamotion, a meglévő Emirates járat kiegészítéseként a Budapest-Dubaj útvonalon a flydubai, és nagy géppel érkezik majd Sanghaj városából várhatóan június elején a China Eastern Airlines is.

Az új társaságok mellett újabb városok és repülőterek kapcsolódnak majd be a budapesti "keringésbe" mégpedig:

  • pár héten belül indul a LOT Budapest-London City járata, mely kiváló lehetőséget teremt az egynapos üzleti találkozók, utak megszervezésére, hiszen a hétköznapokon egy reggeli és egy esti járat is lesz.
  • a Laudamotion hetente kétszer közlekedő Stuttgart járata a korábbihoz képest már előbb, február 18-tól indul
  • A Wizz Air két új járattal készül a nyári szezonra: március 31-től naponta repülnek London-Gatwick repülőterére, míg április 5-től hetente négyszer Oslo központi repülőterére.
  • A Ryanair lesz az aki a legtöbb új útvonalat indítja idén nyáron, mégpedig Cork, Bari, Cagliari, Rimini, Sevilla városaiba.
  • Transavia miután idén ősszel végleg beszüntette Rotterdam járatát, most nyit egy újat a francia Nantes városába.

Sűrítések

surites2019nyar.JPG

Meglepetésre idén nyáron a lengyelek felzárkóznak a németekhez, hiszen Budapest és Varsó Chopin közötti járataik számát április 23-tól a hétköznapok során napi hat járatpárra emelik, így rövid átszállási időt nyújtanak azon utasaik számára akik esetleg  Budapesten keresztül utaznak az Egyesült Államokba a LOT budapesti amerikai járataival, vagy onnan ideérkezve Varsóba tartanak. Szombaton a továbbiakban öt, míg  vasárnap csak négy járatpár lesz. A sűrítés után a LOT és a Lufthansa lesz az egy útvonalon a legtöbb napi járattal rendelkező légitársaságok Budapesten.

Az új LOT járat menetrendje

LO533 Varsó-Budapest 7:55-9:20

LO534 Budapest-Varsó 9:55-11:15

A LOT mellett az angol easyJet készül még jelentős bővítéssel bázeli és Berlin-Tegel járatain. Ennek köszönhetően április 1-től Bázelbe heti 12, míg Berlin-Tegel repülőterére heti 10 járat fog közlekedni. Bázel felé dupla járatok lesznek a hétfői, szerdai, csütörtöki, pénteki és vasárnapi, míg Berlin esetében a hétfői, pénteki és vasárnapi napokon.

A British Airways bővítéséről már korábban első kézből olvashattatok a blogon, miszerint április 1-től minden hétköznap a négy helyett, öt járatpár fog repülni Budapest és London-Heathrow repülőtere között.

A Budapest Airport közleménye kiemeli a török Pegasus és az Iberia légitársaságokat is, mint sűrítő partnerek azonban náluk változást nem nagyon látni a menetrendben az idei és a tavalyi évhez képest.

Fénykép/ábra: Budapest Airport

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!