Ez történt 2018-ban a budapesti repülőtéren!

2018-as éves összefoglalóban összeszedtük milyen kiemelkedő események történtek az idei évben a budapesti repülőtéren és a magyar légiközlekedési piacon. Az idei évben sem volt hiány új járatokból, bejelentésekből, és rekordokból. Az idei évben összesen 46 légitársaság üzemeltetett állandó járatokat Budapestről több száz útvonalon. De vajon mit hoz majd 2019, mely az idei amerikai rohamot követően az ázsiai bumm éve lehet.

pier3.jpg

Január

 

  • 14,5 százalékkal nőtt 2017-ben az éves utasforgalom a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren, mely így összesen 13,1 millió érkező és induló utast szolgált ki. Az utasforgalom mellett a kezelt légi áru mennyisége és a gépmozgások száma is két számjegyű növekedést ért el.
  • Teherán-Budapest Wizz Air járatindítás lehetőségéről írtak a lengyel lapok.
  • A világ egyik legnagyobb és legjelentősebb cargo légitársasága az orosz AirBridge Cargo a honlapján közzétett menetrend szerint heti két budapesti járatot tervez indítani február 3-tól. A járatnyitás végül június 26-ra került át.
  • Ideiglenesen Dreamliner repülőgépeket küld Budapestre a Qatar Airways február 25 és 28 között, melyek a már megszokott Airbus A320-as gépek váltótípusai lesznek. A dohai központú légitársaság ezenkívül még ebben a hónapban bejelentette, hogy augusztus 1-től a késő délutáni járataikon szélestörzsű Airbus A330-as típusú repülőgépeket fognak forgalomba állítani, hogy a megnövekedett utazási keresletet kielégítsék és színvonalasabb szolgáltatást tudjanak utasaik számára nyújtani. Továbbá az A330-as gép forgalomba állításáig a délutáni járatokon Airbus A321-es típusra váltanak.
  • Megkezdődtek a belsőépítészeti munkálatok a BUD2020-as fejlesztési program keretében megvalósuló új utasmólón a Pier B-n. Pontos átadási időt azonban egyelőre még nem közöltek, de a repülőtér üzemeltetője kiemelte hogy az időjárás kedvezett az építkezésnek, így az építkezést semmi sem tudta hátráltatni.
  • Eddig több, mint egymillió új ülőhelyet dobtak piacra a légitársaságok a budapesti piacon a 2018-as nyári menetrendi időszakban - közölte a Budapest Airport. A repülőtér számításai szerint csekély az esély a két számjegyű éves növekedési ráta fenntartására és csupán 5-6 százalékos növekedést várnak a 2018-as évtől.
  • Kevesebb, mint 18 hónap alatt megépült és január elején meg is nyílt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén, a 2. Terminál tőszomszédságában található repülőtéri szálloda. Az ibis Styles Budapest Airport Hotel 145 szobával, étteremmel, bárral és konferencia létesítményekkel rendelkezik, és a terminálépületektől gyalogszerrel könnyedén elérhető. A repülőtéri szálloda megépítése egy jelentős hiányt pótolt a budapesti repülőtéren, azonban csak kis mértékben, hiszen ezen kapacitásnál jóval nagyobbat nyújtó létesítmény is épülhetett volna.

Február

 

  • Új repülőtéri szolgáltatást indít bud:vip néven a Budapest Airport azoknak az utasoknak, akik valami egyedit keresnek A bud:vip szolgáltatást igénybe vevő induló és érkező utasok számos kényelmi szolgáltatást élvezhetnek, az új dedikált VIP-várótól a repülőgéphez és a repülőgéptől biztosított luxustranszferen át a külön utasbiztonsági csatornáig. A szolgáltatás helye a 2A terminálon indulási szintjén található.
  • 2018. január 31-én a Magyar Turizmus Ügynökség igazgatója Máté Kristóf és új észak-amerikai képviselője Sarmon Zsuzsanna, dr. Ódor Bálint nagykövet és Szabó Stefánia főkonzul megbeszélést folytattak az Air Canada vezetőivel a járatbővítés további lehetőségeiről, hogy az utasok az év bármely szakában közvetlenül utazhassanak Toronto és Budapest között közlekedő közvetlen Air Canada légijárattal.
  • Újabb járatot jelentett be Budapestről a lengyel nemzeti légitársaság a LOT. Április 28-tól hetente öt, majd hat járattal kötik össze Krakkó városát a magyar fővárossal. Az útvonalon útóljára a Ryanair üzemeltetett járatokat. Az új LOT járat ráhordó járatként is szimbolizál a légitársaság májusban Budapestről induló két új amerikai járatára is. A LOT mindemellett jelentős országos TV kampányba is kezdett, melyben új amerikai járatait, Dreamliner gépét, és a légitársaság által kínált vendégszeretetet emeli ki.
  • Jordánia fővárosába, Ammánba indít menetrendszerinti járatotokat a 2018/2019-es téli menetrendi időszakban Budapestről a Ryanair légitársaság. Az útvonal a Malév megszűnése óta kiszolgálatlan volt.
  • Nem csak a Budapest Airport utasforgalma zárt rekord évet és indította minden eddiginél erősebben az év első hónapját, hanem a Liszt Ferenc repülőtéren található kereskedelmi és vendéglátóegységek forgalma is rekordot döntött a 2017-es év során az összesen 180 millió eurós forgalmukkal.
  • Budapesti járatot indít az Iran Air. A légitársaság a budapesti útvonalára vonatkozó menetrendjét már feltöltötte a Google Flight jegykeresőjébe. Ennek alapján az Iran Air egyelőre hetente egy járattal fogja kiszolgálni a Teherán-Budapest útvonalat március 31-től.
  • Május végéig 3000 négyzetméteren kicserélik a 2A Terminál elhasználódott padlóburkolatát, valamint még idén számos további, az utasok kényelmét szolgáló átépítést és felújítást hajt végre a Budapest Airport, melyek között a Skycourt ülőhelyeinek cseréje és a mosdók felújítása, valamint kapacitásuk növelése is szerepel. A 2B terminál érkezési részénél a poggyászkiadó szalag meghosszabbítására is sor fog kerülni.
  • Módosította korábban tervezett nyári menetrendjét a spanyol Iberia légitársaság, hiszen az augusztusban a korábban tervezett heti hét járatát immár tizenkettő váltotta fel a Google Flights adatai alapján. Az Iberia így a hét öt napján fog naponta két közvetlen járatot kínálni Budapest és Madrid között az utazók számára. 
  • Qatar Airways és az Emirates több éves első helyét megdöntve, az összesített szavazatok alapján Izrael nemzeti légitársasága, az EL AL lett a hazai utazók kedvenc légitársasága a "Én Légitársaságom" díjkiosztó eseményén.

Március

 

  • Egyedülálló kereskedelmi koncepciót vezet be a Budapest Airport, a Heinemann Duty Free és a Wizz Air: a BARTA elnevezésű kezdeményezés a jelenlegi repülőtér-kereskedő-márka hármas kapcsolat újragondolása, ezúttal egy légitársaság bevonásával.
  • A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es futópályája felületének második szakaszát cseréli ki a Budapest Airport idén március 12. és június 30. között. A felújítás nem csak a pálya beton burkolatát érinti, hanem a régi fénytechnikai rendszerek nagy részét: a kábeleket, az elektromos aknákat és lámpákat is cserélni kell. Emellett a 31L leszálló irány is megkapja a legmodernebb műszeres leszállító berendezést, az ILS-t. A BUD2020-as program keretében megvalósuló több mint másfél milliárd forintos felújítás alatt a repülőtér a másik futópályával üzemel.
  • Nem sokáig repül már naponta három járatpárral Budapest és Moszkva Sheremetyevo repülőtere között az orosz állami légitársaság az Aeroflot, hiszen a tavaly őszi bővítést követően idén nyártól egy újabb járatpárt helyez a menetrendbe a két város között, így már naponta négy Aeroflot járattal válik elérhetővé Budapestről Moszkva és további népszerű orosz vagy ázsiai nagyvárosok sokasága is.
  • Nem csak napi háromra növeli már április 24-től a budapesti járatainak számát a Finnair, hanem tovább emelve a tétet és a versenyt a Budapesten megjelenő amerikai útvonalakkal, és a közvetlen ázsiai járatok hiányával szemben, június 17-től a vasárnapi, és június 21-től, már a szerdai napokon is négy járatpár fog repülni a magyar főváros és Helsinki között.
  • Megjelent a brit Skytrax légiközlekedési elemzőcég legújabb TOP100-as repülőtéri listája a világ legjobb repülőtereiről, melyet több millió anonim, az utasok körében végzett, utaselégedettségi kérdőívvel mérnek fel minden évben. Az idei évben a budapesti Liszt Ferenc repülőtér újra elnyerte a "Legjobb Kelet-európai repülőtér" díját, immár ötödik alkalommal, de az összesített listán tavalyhoz képest újra visszább esett a 90. helyre
  • Jöhet a Royal Air Maroc? - folyamatosak a tárgyalások a közvetlen Budapest-Casablanca járat indításáról a Royal Air Maroc-kal, ez 2018 végén vagy 2019 elején megvalósulhat - mondta Tromler Miklós marokkói magyar nagykövet.
  • Újraindította korábban beszüntetett budapesti cargo járatait az azeri Silkway Way West Airlines
  • A nyári menetrend kezdetével erőteljesen bővíti budapesti kapacitásait a lett állami légitársaság az airBaltic. Ennek köszönhetően a légitársaság már a második üzemeltetője a budapesti repülőtéren a kanadai Bombardier repülőgépgyár legmodernebb és legújabb típusának a CSeriesnek. Az airBaltic mostantól a típuscsalád legnagyobb tagjával, a CS300-as típussal fogja repülni budapesti járatait a Riga-Budapest-Riga útvonalon. Az új géptípusnak köszönhetően változott a menetrend, több lett az ülőhely, és a repülési idő is jelentősen csökkent a két város között.
  • Bővíteni készül Budapesten az UIA. Az alig egy éve Kijev Boryspil és Budapest között közlekedő Ukraine International Airlines heti hét járatát növelné meg kilencre, az Ukrán Polgári Légiközlekedést Felügyelő Hatóság oldalán megjelent február 27-ei űlése szerint elfogadott közlemény alapján.
  • Szeptembertől Boeing 737 MAX típusú gépekkel is üzemeltet járatokat Budapestre a Turkish Airlines

Április

 

  • A jövőben a LOT Polish Airlines egy magyar üzemben tartási engedélykérelmet (AOC-t) kíván benyújtani a magyar hatóság felé. A lengyelek ezen a lépése arra irányul, hogy lehetővé tegyék további új útvonalak megnyitását Magyarországról az Európai Unión kívül, például az egyik legfelkapottabb, és a mai napig kiszolgálatlan útvonalak sokaságával rendelkező Ázsiába.
  • Szinte egész évben közlekedő járatra váltja le a Toronto és Budapest között közlekedő eddigi szezonális járatait az Air Canada, melyeket a 2018/2019-es téli menetrendben is az Air Canada Rouge színeiben fogja repülni január 7-ig.
  • 2018. október 28-tól az Air France újgenerációs légitársasága, a JOON repteti az utasokat Budapestről a párizsi Charles de Gaulle repülőtérre.
  • Április első napjai óta új bőröndfóliázó gépek jelentek meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2A és 2B terminálján is az indulási szinten. A jelentős nemzetközi háttérrel és tapasztalattal rendelkező Excess Baggage vállalat eszközei és munkatársai a feladott csomagok nagyobb biztonsága érdekében kínálják szolgáltatásukat az utasoknak.
  • Újabb fontos nemzetközi környezetvédelmi elismerést vívott ki a Budapest Airport: az ACI, a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa elismerte, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér elérte az ún. „karbon-semleges” minősítést. Az ACI által alapított akkreditációs program kimutatta, hogy a budapesti repülőtér a működése során egyensúlyban tartja az energiafelhasználást és az energiatermelést. A karbon-semlegesség ennek az állapotnak az elérését jelenti, hiszen a hagyományos, fosszilis energiafelhasználás mindig széndioxid kibocsátással jár, ezt nevezik más néven karbon-kibocsátásnak vagy karbon-lábnyomnak. Egész Európában alig harminc repülőtér tartozik a karbon-semleges légikikötők csoportjába.
  • Prága, Lárnaka, Szentpétervár, Nürnberg és Edinburgh repülőterét utasította maga mögé a napokban a spanyolországi Bilbaóban megrendezett Routes Europe konferencián a Budapest Airport, mely a 4-20 milliós kategóriában megnyerte a konferencia Marketing díját.
  • Még nagyobb vásárlói élmény és még színesebb választék fogadja idén tavasszal a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérről induló utasokat. Az éttermi rész, vagyis a galérián található FoodCourt után egy szinttel lejjebb üzletek egész sora újul meg, és több új márkát és boltot is felavathatott a Budapest Airport a repülőtéri indulási oldalának tranzit területén.
  • Idén először a 2018/2019-es téli menetrendi időszakban is üzemeltetni fog menetrendszerinti járatokat hetente három alkalommal Budapest és Barcelona között a spanyol Vueling diszkont légitársaság.

Május

 

  • Sok év után újabb lengyel célállomással bővült a Budapest Airport útvonal kínálata: a LOT lengyel nemzeti légitársaság elindította közvetlen Budapest-Krakkó járatát. A lengyel nagyvárosba heti hat alkalommal lehet eljutni a LOT Bombardier Dash 8 típusú gépeivel, ezzel összesen nem kevesebb, mint 120 000 plusz ülőhelyet kínálva a Budapestről induló járatokon 2018 nyarától.  Az útvonalat korábban már repülte a LOT, de a Malév és a Ryanair is.
  • Hét év után május 3-án délben újra repülőgép szállt fel New York felé a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, melyet mostantól egész évben a LOT lengyel nemzeti légitársaság fog üzemeltetni. A mai új LOT New York-JFK repülőterére közlekedő járatot még szombaton egy újabb LOT légijárat követi, mégpedig egy korábban Budapestről soha el nem érhető célállomásra - Chicago városába. Az új amerikai járatoknak köszönhetően jelentősen növekszik a szélestörzsű repülőgép és a két ország közötti utasforgalom is, hiszen a LOT egy olyan piacra tör be járataival, melyet korábban a világ egyik legkihasználatlanabb útvonalának kiáltottak ki a nemzetközi szaksajtóban, sőt a budapesti utas potenciál az Egyesült Államok felé még a LOT-nak otthont adó varsói Chopin repülőtér szintjét is meghaladja.
  • Majdnem hét év elteltével újra landolt American Airilnes repülőgép Ferihegyen. Az American mostantól napi járattal áll az utasok rendelkezésére a Philadelphiai bázisa és a magyar főváros között. A régióban a budapesti járat mellett egy prágait is indított az amerikai légitársaság.  Az elmúlt években nemcsak az Amerikai óriás arculata változott meg, hanem a korábban megszokott Boeing 767-es repülőgépek is átalakításon estek át, így most új külsővel, felújított Business Class és retrofit Turista osztállyal állnak forgalomba naponta a Budapest és Philadelphia közötti útvonalon egészen október 28-ig . A mostani Philadelphiai járat a legelső Chicagóhoz hasonlóan a repülőtér története során, hiszen az amerikai város és Budapest között még soha sem üzemelt menetrendszerinti légi járat.
  • Kis híján majdnem hárommillió utas indult és érkezett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér termináljairól az év első három hónapjában. Egészen pontosan 2 982 365 fő vette igénybe utazásához a budapesti repülőteret, ami 16,9 %-kal több, mint tavaly ilyenkor. Ezt a kivételes teljesítményt a földrész repülőtereit tömörítő szakmai szervezet, az ACI Europe (Repülőterek Nemzetközi Tanácsa, Európai tagozat) is külön sajtóközleményben emelte ki, hiszen majdnem háromszorosan haladta meg az európai repterek forgalmi növekedésének átlagát.
  • Budapest és Magyarország kelet-európai regionális kereskedelmi elosztó központ szerepéről is szó volt azokon a megbeszéléseken, amelyeket a budapesti repülőtér képviselő folytattak kínai partnereikkel Sanghajban. A dél-kínai metropolisz ad otthont a világ legnagyobb közlekedési és logisztikai szakmai találkozójának, amelynek keretében a Budapest Airport is bemutathatta a magyarországi fejlesztési lehetőségeket a kínai és a nemzetközi légi szállítmányozási cégek képviselőinek. Magyarország és Kína közötti légi kapcsolat bővítése már évek óta tervben van. A korábbi években már történtek tárgyalások a China Eastern Airlines vezetőivel.
  • A világ egyik legnagyobb logisztikai vállalata, a Magyarországon piacvezető Kühne + Nagel úgy döntött, hogy csatlakozik a budapesti repülőtéren légiáru kiszolgálást végző cégek táborához. A Kühne + Nagel képviselői raktár- és irodalétesítmények bérlésére kötöttek szerződést a repülőtér-üzemeltetővel, hogy kihasználják az áruszállító gépek közelségéből adódó előnyöket.

Június

 

  • Röviddel az ACI karbonsemleges minősítésének megszerzése után a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője átvehette a Telekom által alapított DELFIN (azaz Díj egy ELkötelezett, Fenntartható, Innovatív Nemzedékért) Díjat. A „klímavédelem” kategóriában átvett kitüntetés a cég folyamatos fenntarthatósági törekvéseinek elismerése.
  • A LOT 100. útvonalának számító Varsó-London City járat elstartolását követően nem sokkal Budapestről is elindítja szolgáltatását immár a 6. londoni repülőtérre a lengyel nemzeti légitársaság. A LOT így a május óta itt állomásozó Dreamliner repülőgépe mellé egy keskenytörzsű, új Embraer E195-ös gépet is a budapesti bázisra telepít, mely újabb fejezetet nyit a légitársaság budapesti HUB-jának fejlesztésében. A járatok vasárnap kivételével naponta kétszer fognak közeledni.
  • A járat korábban tervezett február indításának csúszása, valamint a próba járatok után a mai napon hivatalosan is elindította első Kelet-Közép-európai járatát az orosz AirBridge Cargo, melynek Boeing 747-es Jumbo repülőgépei hetente két alkalommal szállnak le Budapesten.  Az ABC mostantól nem csak a moszkvai seremetyjevói központját és a világra kiterjedő járathálózatát köti össze új budapesti járataival, hanem Kínát is Budapesttel, hiszen a szombati járatok végcélja Sanghaj.
  • Még szélesebb választék és nagyobb vásárlói élmény fogadja a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérről induló utasokat: A Budapest Airport kedden összesen nyolc új és megújuló üzlet hivatalos megnyitójával ünnepelte az év első felében tapasztalt kimagasló kiskereskedelmi forgalmat. Az átalakításokat nem csupán az egyre növekvő vásárlói kedv, de a folyamatosan változó fogyasztói igények is indokolttá tették.
  • Egy nappal a tervezett határidő előtt ismét átadták a forgalomnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér felújított 1. (13R/31L) futópályáját. Az új betonról felszálló első repülőgép az Emirates öböl-menti légitársaság Dubaj-ba tartó Boeing 777-300ER géptípusú járata volt.
  • Fél évvel a délutáni nagygépes csere bejelentését követően újból fejleszti budapesti járatait a dohai központú Qatar Airways, melynek köszönhetően augusztustól már hetente 18 járattal utazhatunk Budapest és Doha között. Ennek köszönhetően augusztus 2-től a hét négy napján (hétfő, kedd, csütörtök, szombat) a napi két járatpár mellé egy harmadikat is berakott a menetrendjébe a légitársaság.

Július

 

  • Az egyik legrégebbi, de a mai napig is működő légijáratok közé tartozik a Polskie Linie Lotnicze - LOT légitársaság által üzemeltetett Varsó-Budapest útvnal, mely idén július 1-jén ünnepelte elindításának 80 éves évfordulóját. Az első LOT Varsó-Budapest járat 1938. július 1-jén a Budapesttől délnyugatra található Budaörsi Repülőtéren szállt le. A járatokat a LOT Junker Ju-52-es típusú repülőgépei repülték, melyeken 15 utasnak jutott hely.
  • Újabb történelmi csúcsot dönthet a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér utasforgalma az idei év során, hiszen a 2015-ös 10 milliós határ átlépését követően a légiközlekedési statisztikákkal foglalkozó anna.aero elemzése szerint, már az a idei évben átlépheti a 15 milliós határt a repülőtér éves utasforgalma, amennyiben a növekedési ütem az év hátralévő részében nem csökken.
  • Nem nagyon lehet Budapest-Bangkok légi járatra számítani az elkövetkező években, hiszen a legnagyobb esélyesnek kiáltott Thai Air Asia X első európai járatai Budapest helyett Bécsben, Prágában és Stockholmban fognak leszállni 2019-től.
  • 2019. június 24-től ismét naponta 4 Turkish Airlines járat fog közlekedni Isztambul és Budapest között a légitársaság által közölt legfrisebb menetrendi frissítés alapján.
  • A LOT a spanyol Air Europa légitársaságtól lízingelt Airbus A330-200-as típusú repülőgépet állít be a budapesti bázisára a meglévő Dreamliner gép helyett, mely augusztus 4. és várhatóan szeptember 2. között fogja teljesíteni a New York JFK és Chicago járatokat.

Augusztus

 

  • A dohai központú Qatar Airways is csatlakozott azon légitársaságok sorában Budapesten, akik járataikat szélestörzsű repülőgép típusokkal repülik, hiszen a légitársaság Doha-Budapest-Doha útvonalának QR199/QR200-as járatszámú járatin a nagyobb utas, valamint belly cargo kapacitással rendelkező Airbus A330-as repülőgépeit állította a augusztus 1-jével forgalomba. A Qatar e lépésével az elmúlt több mint hét év folyamatos fejlesztéseinek egy jelentős gyümölcse érett be. A nagyobb géptípus a téli menetrendi időszak során is megmarad!
  • Egy pohár behűtött pezsgő, üdítőitalok és pogácsa. Ezzel kedveskedtek a Budapest Airport munkatársai az új, B oldali utasmólóról augusztus 1-jén induló Wizz Air asztanai járata 156 utasának. A kazah fővárosba tartó Airbus A320-as típusú gép utasai voltak az elsők, akik birtokba vehették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér több, mint tízezer négyzetméteres utasforgalmi csarnokának első beszálló kapuját. Az új repülőtéri létesítmény a jövőben nagyban segíti az utasforgalom gyors és kényelemes lebonyolítását és képes lesz megfelelni az eltérő légitársasági követelményeknek is
  • November 9-től hetente 2x hétfőn és pénteken lesz elérhető a Vörös-tenger partján fekvő izraeli üdülőváros a Wizzair-rel.
  • London-Southend és Manchester városába indít a téli menetrendi időszak kezdetével járatokat az easyJet.
  • Első alkalommal indít a december 23-tól 2019. január 2-ig tartó időszakban menetrendszerint közlekedő légi járatokat Budapest és Szaloniki városa között a görög Aegean Airlines.
  • Júliusban történelmi rekordot döntött a havi utasforgalom a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren, ahol júliusban több mint 1,5 millió érkező és induló utas fordult meg. A repülőtér még korábban soha sem kezelt egyszerre egy hónap alatt ennyi utast, ami már a repülőtér kapacitásain is meglátszik, hiszen az elmúlt hetekben több alkalom is volt amikor 3 órás várakozásról számoltak be az emberek az utas felvételi pultok, valamint a biztonsági csatornánál kígyózó hosszú sorok végett.
  • A korábbi tervekhez képest mégsem folytatja a budapesti járatának üzemeltetését a 2018/2019-es téli menetrendi időszakban az Air Canada szabadidős légitársasága az Air Canada Rouge.
  • Idén nyáron ünnepli magyarországi jelenlétének huszadik évfordulóját a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vámmentes üzleteinek üzemeltetője a Heinemann Duty Free magyarországi leányvállalata. A Magyar Duty Free Kft. 1998-ban mindössze 640 négyzetméteren kínálta portékáit, napjainkra viszont már 3 üzletet is fenntart a repülőtéri 2. Terminálon összesen 2 320 négyzetméteren.

Szeptember

 

  • A Transavia France bejelentette hogy 2019. április 7-től szezonális járatot indít Budapest és Nantes között. A légitársaság Boeing 737-800-asaival heti kétszer lehet majd eljutni a francia kikötővárosba.
  • Újjávarázsolva tűnt fel a Malév Tu-154-es típusú repülőgépe az új móló egyik állóhelyén, melyet az Aeropark bocsátotta a reptér részére ideiglenesen azért, hogy sikeresen vigyék véghez az új utashídak kezeléséhez kapcsolódó oktatási feladatokat.
  • Ünnepélyesen is felavatták a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vadonatúj, több, mint tízezer négyzetméteres utasforgalmi épületét, a 2B Terminálhoz tartozó 2B oldali utasmólót, vagyis a pier B-t. A jövőben ebből az épületből szolgálják ki a nem-schengeni irányokba induló járatokat, így például az Észak-Amerikába vagy a Perzsa-öböl térségébe tartó széles törzsű, interkontinentális repülőgépeket.
  • A sűrítéssel kapcsolatos korábbi februári engedélyezés után, most már a foglalási rendszerben is megjelent az Ukraine International Airlines Kijev Boriszpili repülőtere és Budapest között naponta közlekedő második UIA járatpár. Az új járatot azonban pár hét után kivették a menetrendből.
  • Több mint 1100 futó vett részt a Budapest Airport immár 6. Runway Run elnevezésű jótékonysági futóversenyén. A másfél, öt és tíz kilométeres távot a versenyzők részben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér erre az alkalomra lezárt 1. futópályáján (13R/31L) tették meg, ott, ahol máskülönben a repülőgépek szállnak fel és le.
  • Elindult a Cargo City projekt első fázisa. A 10 milliárd forintos beruházás részeként 20 000 négyzetméteres új raktárcsarnok épül irodaházakkal valamint 32 000 négyzetméteres beton állóhely, amelyen egyszerre két, egyenként 400 tonnás Boeing B-747-8F típusú gépet tudnak kiszolgálni, amelyek 100 tonna árut vehetnek a fedélzetre. A beruházásnak az átadása 2019 második felében várható. 
  • A Wizz Air beszüntette a Budapest-Bukarest járatát

Október

 

  • A korábbi Royal Jordanian és a vele közös partnerségben lévő Malév járatok után hét évvel újra létrejött Magyarország és Jordánia fővárosa között a közvetlen légi kapcsolat a Ryanair jóvoltából.
  • A Wizz Air elindította legújabb útvonalait budapesti bázisáról. Az Egyesült királyságbeli Doncaster és az   az izraeli Eilatba.
  • Indulása óta majdnem négyszeresére bővítette létszámát, havonta 45 ezer hívást fogad, és 5500 repülőjegyet értékesít az októberben negyedik születésnapját ünneplő budapesti Emirates ügyfélszolgálati központ.
  • Rekordszámú résztvevővel, immár harmadik alkalommal rendezte meg a Budapest Airport azt a szakmai workshopot az 1. Terminál épületében, amelyen szervezett, de egyúttal szórakoztató formában tájékoztatja az utazási szakmai képviselőit az új járatokról és a repülőtéri szolgáltatásokról. Az eseményen szinte minden Budapesten jelen lévő légitársaság, közöttük a nemrégen még csak Kormányzati szinten bejelentett China Eastern Airlines is részt vett.
  • East Midlands, Edinburgh, Leeds Bradford és Manchester után újabb járattal gazdagodik a Jet2.com budapesti portfoliója. A légitársaság 2019. november 8-tól új légi járatot indít a napjainkban Wizz Air járatokkal is kiszolgált Budapest-Birmingham útvonalon. A légitársaság így a budapesti kapacitásait több mint 30%-kal növeli a jövő tél során, ezzel együtt pedig 110 ezer ülőhelyet fog felkínálni az utazói számára, melyből  17 ezer új ülőhelyet az új járat fog kitenni.
  • 2019. április 1-től a korábbi napi négy helyett, már naponta öt járatpárral fog Budapest és London legfontosabb repülőtere a Heathrow Airport között repülni a British Airways. A sűrítés alól a hétvégi járatok kivételt képeznek, hiszen ekkor marad továbbra is a korábbi napi négy járatpár. A BA így hetente öt új járatpárral bővíti budapesti jelenlétét a 2019-es nyári menetrendi időszakban, ami több ezer új ülőhelyet jelent London és a magyar főváros irányába.
  • Közvetlen járatot indít a világ egyik legnagyobb légitársasága, a Turkish Airlines Budapest és az indiai Mumbai között – jelentette be a török–magyar üzleti fórumon Szijjártó Péter is. A légi járat indításának tényét  Erdogan török államfő is megemlítette a magyar miniszterelnökkel közös sajtótájékoztató beszédében.
  • Tbiliszi-Budapest járatot indított a grúz start-up MyWay Airlines.
  • A stuttgarti bázisának fejlesztéseként 17 jövő nyáron induló új útvonalat jelentett be az ír-osztrák fapados Laudamotion légitársaság, mely nevek között Budapest is szerepel.Az első járat február 28-án indul Budapestről.

November

  • Két nemzetközi szinten ismert magyar márka erősíti egymást: a Budapest Airport és a Tungsram stratégiai együttműködési megállapodást kötött.
  • Október közepétől kezdve már a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is találkozhatnak az utasok olyan elektromos meghajtású „golfkocsival”, amellyel az idős vagy mozgáskorlátozott utasokat szállítják. Az autó az új B oldali utasmólón állt szolgálatba.
  • A november elején megrendezett első Kínai Nemzetközi Import Expón Sanghajban, ahol Magyarország is saját pavilonnal képviselte magát, nem csak a korábban már említett közvetlen sanghaji China Eastern Airlines járat létrejöttéről, hanem egy másik új kínai légijáratról is szó esett, mely a jövőben Chengdu (Csengtu) városát kötheti majd össze a magyar fővárossal.

  • Kormányzati szinten a napokban már a Wizz Air került megemlítésre a Budapest-Lemberg (Lviv) közötti közvetlen légijárat elindítása kapcsán, pedig az útvonal üzemeltetésében korábban a Ryanair volt érdekelt.
  • Minden eddiginél jobban teljesít a légi teher áruszállítás a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren: idén októberben első alkalommal haladta meg a cargo mennyisége a havi 13 000 tonnát.
  • A Wizz Air  bejelentette, hogy egy új repülőgép érkezésével, 2 új útvonal indításával London Gatwick (2019 március 31-től) és Oslo-Gardermoen (2019. április 5-től) irányába, valamint 3 népszerű útvonal járatsűrűségének megemelésével tovább bővíti budapesti hálózatát. A jövő évben a WIZZ összesen heti 17 járatindítással bővíti budapesti menetrendjét, amellyel a magyar fővárosból elérhető 2019-es kapacitása 6 millió utas fölé emelkedik – ez éves szinten 8%-os növekedésnek felel meg.
  • Az Olaszország adriai partvidékén fekvő Rimini is felkerül a jövő nyári menetrendben a Ryanair ír légitársaság budapesti kínálatába valamint a görögországi Szalonikibe is indít heti két járatot (szezonális járatát újraindítja) – jelentették be a diszkont légitársaság képviselői mai budapesti sajtótájékoztatójukon. A bővítés része, hogy a Ryanair a 2019 márciusában induló nyári menetrendben újabb két Boeing 737-800 típusú repülőgépet állomásoztat Budapesten a most meglévő négy gépe mellé, ezzel hatra növelve a ferihegyi bázison lévő gépeinek a számát.
  • A tereprendezési és bontási munkák után az első, szimbolikus kapavágással kezdődött a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az új, hatszintes parkolóház építése. Az új épületben, amelyet várhatóan 2020 második negyedévében adnak át az autósoknak, összesen 2 500 jármű számára lesz hely.
  • Az október 28-i csendes start után november 8-án hivatalosan is elindult az Air France újgenerációs légitársasága, a JOON első járata a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről Budapestre. Az ünnepélyes járatindításon a francia nagykövet mellett részt vett az Air France KLM regionális vezérigazgatója, a Budapest Airport vezérigazgatója és a JOON vezérigazgatója is.

December

 

  • Figyelembe véve az utasok visszajelzéseit , a Budapest Airport átfogó felújításokat és jelentős bővítéseket hajt végre a repülőtéri mosdókon. A repülőtér üzemeltetője a karbantartás és kapacitásbővítés mellett néhány hete az Airport Security Zrt. új tulajdonosával, B+N Referencia Zrt-vel dolgozik együtt a repülőtér tisztaságának folyamatos fejlesztésén.
  • Újabb közvetlen kínai járat indulhat az elkövetkező időszakban Csunking városába.
  • Három új, sűrített földgázzal működő mentőautót állított szolgálatba a repülőtéren az AMS. Az AMS csak tavaly több, mint ötvenötezer, mozgásában korlátozott utasnak segített áthidalni a terminál és a repülőgép fedélzete közti távolságot.
  • Indoklás nélkül visszavonta a Fővárosi Kormányhivatal a Budapest Airport parkolóházának építésére kiadott építési engedélyt, így azt a reptér üzemeltetője kénytelen volt felfüggeszteni. A Budapest Airport eljárási hibára hivatkozik és reméli hogy a hiba kiküszöbölését követően mihamarabb folyatódhat az építkezés.
  • Felfüggesztette budapesti és több más európai járatát is a grúz MyWay Airlines
  • Tarolt Magyarországon az American Airlines, hiszen a járataik többsége több mint 90 százalékos töltöttséggel közlekedtek. Az American ezzel megelőzte a LOT és az Air Canada Rouge transzatlanti járatait is.
  • A Budapest Airport volt a régióból az egyetlen főszponzora a Sanghajban megrendezett 15 China AIr Cargo Summit 2018 elnevezésű kiállításnak és konferenciának, ahol újabb kínai piaci lehetőségek feltárásáról tárgyaltak a szakemberek.
  • Az Emirateshez hasonlóan a szintén dubaji központú flydubai diszkont légitársaság 2019. június 27-től naponta közlekedő járatot indít Budapestre. A látott menetrend alapján ezen járat egyfajta rásegítője lehet a már meglévő budapesti Emirates járatnak.
  • Távolinak tűnik a 15 milliós éves utasforgalom elérése, hiszen a novemberi hónap során megtört a hosszú időszak óta tartó két számjegyű utasforgalmi növekedés.
  • 200 millió eurós hitelt kap a Budapest Airport! A repülőtér és az Európai Beruházási Bank között létrejövő hitelszerződés támogatja a repülőtér további bővítését, és szolgáltatási színvonalának fejlesztését.

Új járatok 2018-ban:

  • American Airlines - Philadephia
  • easyJet - Berlin-Tegel/Manchester/London Southend
  • LOT - Chicago/New York JFK/Krakkó
  • Ryanair - Santander/Szaloniki/Paphos/Ammán/Marseille
  • Wizz Air - Athén/Bázel/Stavanger/Marosvásárhely/Eliat/Doncaster
  • MyWay Airlines - Tbiliszi

Megszűnt járatok 2018-ban:

  • Kolozsvár - Wizz Air
  • Lamezia Terme - Wizz Air
  • Tbiliszi - MyWay Airlines
  • Lanzarote - Wizz Air
  • Bukarest- Wizz Air

 

Mi várható 2019-ben?

Már bejelentett új járatok 2019-ben:

  • London-City - LOT
  • Stuttgart - Laudamotion
  • Bari/Cagliari/Cork/Rimini/Sevilla - Ryanair
  • Nantes - Transavia France
  • Sanghaj - China Eastern Airlines
  • Dubaj - flydubai
  • London-Gatwick/Oslo-Gardermoen - Wizz Air

A 2018-as év legnagyobb járatfejlesztési eseménye az amerikai járatok újraindulása volt, hiszen világszinten is az első helyen volt a budapesti repülőtér az amerikai közvetlen járatot igénylő repülőterek között a potenciális utasszám alapján. Az első féléves adatokat látva sikeresnek mondhatóak a járatok, bár Chicago esetében kicsit alacsony a töltöttség. A sikert azonban jelentősen árnyékolja az, hogy a LOT már közel fél éve a Dreamliner gépeknél felmerülő hajtóműproblémák miatt wet-lease géppel oldja meg a budapesti működését, mely nem ugyanazt a szolgáltatási élményt nyújtja utasai számára, amit a járatok indulás előtt nagy gonddal hirdettek, és ebből már számtalan utaspanasz született. A probléma most úgy tűnik január 1-től véglegesen megoldódhat, hiszen ekkortól már újra a 787-es gép szerepel kiírva a járatok teljesítésére. A LOT mindezek mellett a román Aeronews információi szerint Budapest és Szöul között is tervez járatokat indítani a jövő év során, ami egy újabb Dreamliner gépet hozhat Ferihegyre.

Amerikát követve az elkövetkező évek során Ázsia felé indulhat el több új járat, mely szintén nagy számban tartalmaz olyan városokat, ahol a potenciális utasszám és nemzetgazdasági érdek lehetővé teszi új légi járat létrehozását. Ennek első járata a Budapest-Sanghaj között jövő június elejétől közlekedő China Eastern Airlines járata lehet, melyet a légitársaság Airbus A330-as típusú repülőgépeivel tervezi üzemeltetni. A járatról azonban egyelőre még hivatalos menetrend és indulási időpont sem jött ki, de mindeközben már további járatokról is lehet hallani Csengtu és Csunking felé.

2019-ben újra lesz First Class osztályt biztosító légitársaság Budapesten, hiszen az Emirates február 1-től újra három osztályos 777-es gépeket küld Budapestre.

A China Eastern mellett a Turkish Airlines indíthat különleges menetrendszerinti járatot az indiai Mumbai városa felé. Bár sokan kételkednek a járat megvalósulásával kapcsolatban, információnk szerint viszont már az üzemelési engedélyek lekérésénél tartanak a folyamatok. Ha megvalósul a járatnyitás, akkor a Turkish a LOT-hoz hasonlóan az első olyan hosszútávú járatát fogja elindítani, ami a saját nemzetén kívül üzemel. Ha találgatásokba bocsátkoznánk akkor azt mondanánk, hogy azért marad el a korábban behirdetett napi 4. járatpár, mert a Mumbai járat mellett mert a légitársaság Airbus A330-as gépével tervezi teljesíteni ezen és bizonyos isztambuli járatait.

-->