Ilyen volt 2017, de 2018 még jobb lesz!

Mi történt az idén a Budapest Airporton és milyen újdonságokra számíthatunk 2018-ban?

21586141_1948967951796857_465743324_n.jpgA 2016-os évhez hasonlóan 2017-ben is minden hónapban rekordokat döntött a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér, hiszen hónapról, hónapra erőteljesen növekedett az utas és a cargo forgalom, valamint a gépmozgások száma. Habár a régióban a repülőtér utasforgalmi növekedésének üteme a régiós versenytársakhoz képest (Prága, Varsó Chopin) alacsonyabb, még így is az Uniós átlag feletti.A repülőtér utasforgalma az idei év végére várhatóan átlépi a 13 millió főt, ami éves szinten csaknem kétmillió plusz utat fog jelenteni az idei évre vonatkozóan. Bár ezen számhoz nagyban hozzájárult az idén nyári Vizes Világbajnokság, a növekedés a jövő évben akár ennél is erősebb lehet, hiszen újraindulnak az amerikai járatok, valamint ez év végéig sorra jelentették be a hagyományos társaságok, hogy sűrítik már meglévő kapacitásaikat. A kapacitások további növeléséhez a várhatóan a jövő év augusztus során megnyíló új B utasmóló is hozzájárulhat. Ennek első "fecskéje" a napokban megjelent Qatar Airways menetrendi frissítés, mely szerint jövő augusztus 1-jétől a légitársaság esti járatait már szélestörzsű repülőgépek fogják repülni. De hogy mi történt az idei évben? Milyen új útvonalak nyíltak és melyek zártak be? Milyen fejlesztések indultak el és mi várhat ránk a jövő évben? - a következő sorokban erről olvashattok egy kisebb évkönyv szerű beszámolóban.

A 2017-es év során közel 23 új útvonalat indítottak el a légitársaságok Budapestről. Az idei évben két új és egy visszatérő légitársasággal gazdagodott a repülőtér. Újként érkezett az UIA és a Flybe, míg kisebb kihagyást követően a TAP Portugal újra visszatért a magyar fővárosba. Az idei évben, mint ahogy a Malév csődjét követően minden évben, ismét a fapados légitársaságok voltak az élen az új járatok indításában, melyek közül nem nagy meglepetésre a Wizz Air és a Ryanair volt a legaktívabb. Az ír fapados főleg az idei év végén húzott bele nagyon és sorra nyitotta az újabb és újabb célállomásokat (az elmúlt években nem sok figyelmet fordítottak a budapesti bázisra), míg a Wizz Air megszerezte koncessziós pályázaton keresztül (amit ugye teljesen rá írtak ki) öt nyugat-balkáni városba történő járatindítás jogát, és új járatindításaival igyekezett megelőzni a Ryanairt.

Új útvonalak 2017-ben

  • easyJet-Amszterdam
  • Flybe-London Southend
  • Ryanair-East Midlands, Edinburgh, Prága, Valencia, Marrakesh, Nápoly
  • UIA-Kijev Boriszpil
  • TAP Portugal-Lisszabon
  • Wizz Air-Szentpétervár, Berlin, Bergen, Faro,Hannover, Lamezia Terme (2018.január 10-ig), Podgorica, Pristina, Szarajevó, Szkopje, Tirana, Frankfurt, Bordeaux, Asztana

De nem csak új útvonalak indultak, hanem pár járatra lakat is került. sőt volt olyan ami el sem indult, mint a Ryanair novemberben indítani tervezett Lviv és az Eurowings jövő januári Berlin-Tegel járata. Az Air Berlin megszűnésével azonban egy légitársasággal is kevesebb lett a ferihegyi repülőtéren, de az útvonal nem veszett el, hiszen hamarosan az easyJet indítja újra.

Megszűnt járatok:

  • easyJet-Velence
  • Wizz Air-Baden-Baden és Hahn
  • SAS-Stockholm

További útvonalakon viszont számos hagyományos társaság növelt járatszámot:

  • Lufthansa-Frankfurt naponta ötször idén decembertől (+1 járatpár)
  • Aeroflot-Moszkva Sheremetyevo október végétől naponta három (+1 járatpár)

A spanyol Iberia pedig az idei évben először döntött úgy, hogy eddigi szezonális madridi útvonalát egész évben repüli a téli időszakban heti három járattal.

A 2018-as év viszont még több újdonságot hozhat az útvonalak kínálatának színességében, hiszen újraindul a Magyarország és az Egyesült Államok közötti légijárat. Mindezek mellett a hagyományos társaságok az előzetes ismeretek alapján jobban növelik jelenlétüket Budapesten.

Eddig bejelentett új járatok 2018-ban

  • LOT Polish Airlines-New York május 3-tól, Chicago május 5-től
  • American Airlines-Philadephia május 5-től
  • Wizz Air- Stavanger március 15-től, Athén március 25-től, Bázel május 3-tól
  • Ryanair- Santander március 26-tól, Paphos újraindul március 27-től, Szaloniki július 1-től

Növeli budapesti jelenlétét 2018-ban:

  • Lufthansa-Frankfurt 5-ről napi 6 járatpárra március 25-től
  • Finnair-Helsinki 2-ről napi 3  és egyes csütörtöki napokon 4 járatpárra
  • Air Baltic-Riga: a meglévő Bombardier Q400-as turbólégcsavaros gépek helyett, a legújabb és legmodernebb  Bombardier CS300-as repülőgépek állnak az útvonalon forgalomba március 28-tól
  • Iberia-Madrid: +1 járatpár áprilisban vasárnaponként
  • Air Canada Rouge-Torontó Pearson: napi járat június 25-től, és korábbi indulás már április 5-től
  • Aegean-Athén 4-ről heti 5 járatpárra június 26-tól
  • LOT Polish Airlines-Varsó Chopin a meglévő négy helyett, öt járatpárral érhető el március 25-től
  • Qatar Airways-Doha augusztus 1-től október 27-ig az esti járatokon Airbus A320-helyett Airbus A330-as repülőgépek

Várható bejelentések

2018. ha minden igaz tartogat még számos bejelentést főleg a Wizz Air és a Ryanair háztájáról, de nem csak fapados piacon jöhetnek az újdonságok, hiszen esélyesek  a bejelentésre az alábbi városok: Teherán (várhatóan a Mahan Air), Shanghaj (várhatóan a China Eastern Airlines), Casablanca (Royal Air Maroc), Luxemburg, Bangkok (várhatóan az Air Asia X), Szingapúr (várhatóan a Scoot), Szöul (várhatóan a Jin Air).

Fejlesztések 2017-ben

A 2017-es évben újabb fejlesztéseket indított útjára a repülőtér üzemeltetője a Budapest Airport, melyek közül a legjelentősebb a B utasmóló építése, mely várhatóan 2018. augusztusától fogadhat utasokat és a  repülőgépeket. Az idei évben tovább bővült a check-in pultok száma. Az 2 B terminálon történő átalakításnak köszönhetően a korábbi UB csatorna helyén 10 db új pultot adott át még a nyár előtt az üzemeltető. Így a korábbi A terminálon történő bővítést követően a B terminálon is több pult áll az utasok rendelkezésére, azonban a jövő nyarat nézve ez lehet kevés is lesz, bár a slotokat a repülőtér igyekszik úgy kiosztani, hogy káosz ne legyen a hosszútávú járatok kiszolgálásából, problémák azonban adódhatnak, ha bármi nem várt esemény közbejön. Vélhetően ennek okán igyekeznek majd a 2C projektet meggyorsítani, ami újabb pultokat hozhat a repülőtér számára. Az elmúlt időszakban a 2C-vel kapcsolatban az üzemeltető részéről elhangzott, hogy egy úgymond "okos terminál" részben gondolkodnak, aminek a legmodernebb szolgáltatásokat kell nyújtania az utasai számára.

fh20.JPG

A jövő év nagy dobása a repülőtér utasfelvételi oldalának további bővítésének konkrét megvalósításai tervei lehetnek, melynek mihamarabbi megépítését a forgalom dinamikus növekedése  indokolja. Ábra: Budapest Airoprt

A pultok számának elengedhetetlen növelés mellett a parkoló fejlesztés is folytatódott tovább idén újabb ezer hellyel bővült az parkolóhelyek száma a repülőtéren. Ezen fejlesztés is a végét járja, hiszen már szinte Vecsésen lehet parkolni, emiatt a BUD2020-as fejlesztési tervbe bekerült egy parkolóház építése is a kettes terminálok előtti területen, mely várhatóan 2019-re készülhetne el.

Ebben az évben a repülőtér Business Parkja is tovább bővült hiszen a TNT és a DHL Express megnyitott az ultramodern raktár és irodai komplexumból álló bázisát a T1-es terminál mellett.

A repülőtér 1-es futópályájának felújítása is lezajlott az idei évben a BUD2020 fejlesztési program keretnén belül. A három hónapig tartó rekonstrukció során a 3 kilométer hosszút pálya 900m-es szakaszán teljes burkolatcserét hajtottak végre. Ferihegy ezen idő alatt egypályás üzemmódban működött.

Mindezek mellett a repülőtér reklám és utastájékoztatási felületei is megújultak, valamint az utazók számára a kapuknál USB töltő állomások kerültek kiépítésre, és az év végén a Wifi sebességét és lefedettségét is fokozta a repülőtér üzemeltetője.

Budapest szerepe a régióban

A budapesti repülőtér továbbra is régiós első a cargo szektorban, viszont utasforgalma továbbra is Varsó és Prága repülőterei mögött van. Míg a prágai repülőtér éves utasforgalma a napokban lépte át a 15 millió főt, addig Varsóban már a 15,5 milliomodik utasát ünnepelte a Chopin Airport. Budapest lemaradása inkább a nyári hónapokban látszik meg kiugróan, míg télen kiegyenlítettebb a verseny és csökken a lemaradás mértéke. A légiáru forgalom a régió más repülőterein is rendkívül magas mértékben növekszik, emiatt leginkább Varsó került közel ahhoz, hogy ebben is régiós első legyen és megelőzze a budapesti repülőteret.

Az elmúlt év 12 hónapjának legfontosabb hírei

2017. január

Az évet a cargo forgalmi kimagasló 2016-os teljesítménye nyitotta. 2016-ban a Budapest Airport több, mint 112 ezer tonna árut kezelt. Ez a szám idén jóval magasabb lesz és 2018-ban is tovább növekedhet. A hírek ekkor még 2018-as nyitásról szóltak a Budapest Airport új Cargo City nevezetű légiáru kezelő központjával kapcsolatban. Ezen projekt építése várhatóan az idei évben kezdődhet meg, és 2019-re nyithatja meg kapuit a 2-es kifutópálya melletti területen.

Egy interneten elérhető PDF bemutatóból részletek derültek ki az úgynevezett "2C" Terminállal kapcsolatban, mely szerint a jelenlegi 2 A területén lévő check-in terület átalakulna utasbiztonsági ellenőrző területté. E fejlesztési terv szerint nem egy új terminál épület jönn létre hanem egy új jegykezelő csarnok. amihez  nem kapcsolódna új forgalmi előtér, se új utashidak, se új beszállító kapuk.

Pár éves működést követően ismét beszüntette budapesti menetrendszerinti járatát a SAS-Scandinavian Airlines. A légitársaság utolsó járata 2017. január 8-án hagyta el Budapestet.

Soha ennyi ember nem fordult meg egy év alatt a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér termináljain, mint 2016-ban. A repülőtér éves utasforgalma elérte a 11,4 millió főt.

Bezárt a sokak által csak karámnak vagy bádognak becézett könnyűszerkezetes épületrész a B terminálon. A bezárását és elbontását az új utasmóló építési munkálatainak megkezdése indokolta. Az A terminálon viszont továbbra is megmarad ezen épületrész.

2017. február

A Ryanair bejelentette idén ősszel indult prágai és valenciai járatát. A Ryanair lépése ezzel jelentős árversenyt indított el, így a korábban igen drága prágai Czech Airlines jegyek árai igen lecsökkentek.

A Wizz Air bejelentette, hogy Frankfurt központi repülőterére indít a téli menetrendi időszaktól naponta közlekedő járatokat Budapestről. A légitársaság korábban is üzemeltetett járatokat a Frankfurthoz közeli Hahn repülőterére,  azonban a frankfurti járat elindulás előtti napon e járat megszűnt.

Nemzetstratégiai fontosságú, hogy újra létrejöjjön 2018-ra a közvetlen amerikai légijárat - hangzott el a Routesonline cikkében. 2016-ban 145 ezer közvetett utas volt aki Egyesült Államokba utazott Budapesről, mindezen kívül 180 ezer közvetett potenciális utas mutatkozott New York irányába.

Reagált a BKK a lesújtó képet festett repülőtéri nappali és éjszakai tömegközlekedési hiányossággal kapcsolatban. A közlekedési cég változásokat is ígért válaszlevelében és napjainkra sikerült pótolnia a hiányosságokat.

Elkezdődött a B terminálok utasfelvételi oldalának a bővítése. A korábbi B terminálon lévő biztonsági folyosó és helységek megszüntetésével 10 darab új utasfelvételi pulttal tudta bővíteni szűkös kapacitásait a repülőtér.

Az egyik legjobban várt útvonalon indult fapados járat az easyJet-nek köszönhetően. A légitársaság hetente háromszor repül Amszterdam Schipol repülőterére.

2016. kedvenc légitársasága a a repjegy.hu felmérésén immár 3. éve az Emirates lett

Budapesti járatindítás ténye merült fel az Ukrainen International Airlines személyében. Ezen hír végül meg is valósult, hiszen a légitársaság a nyáron elindította első budapesti járatát.

2017. március

Bejelentette a Wizz Air, hogy elindítja asztanai járatát, melyre a korábbi alkalmakkor még a kazahsztáni Air Astana volt esélyes üzemeltető.

A korábbinál bejelentetthez képest több járattal tér vissza Budapestre az Air Canada Rouge. A légitársaság a legforgalmasabb időszakban a heti öt helyett már hat járattal fogja működtetni Torontó és Budapest között közlekedő járatát.

Új gurulóutat adott át a Budapest Aiport. Akár egy Airbus A380-as gépet is elbír a legújabb "F" jelű gurulóút mely az épülő B móló miatt volt szükséges megépíteni.

Új Ryanair járatot jelentettek be az ukrajnai Lviv városába. E járat azonban végül nem indult el a Ryanairen kívül álló ok miatt.

Negyedszer lett Kelet-Európa legjobb repülőtere a Budapest Airport a Skytrax felmérésén

A luxemburgi magyarok segítségét kérte a Budapest Airport, hogy egy jövőbeli luxemburgi járat létrejöttét segítsék az általuk megosztott tapasztalatukkal. Ekkor úgy tűnt hamarosan a Luxair indíthat Budapestre járatokat ezt azonban a légitársaság később cáfolta.

Az UIA hivatalosan is bejelentette, hogy naponta közlekedő járatot indít Kijev Boriszpil és Budapest között.

Az előkészítéséi és bontási munkákat követően elstartolt a B terminálhoz kapcsolódó utasmóló építése

Kiderült, hogy új helyre fog költözni az Aeropark.

A Wizz Air bejelentette, hogy járatot indít a francia Bordeaux városába

2017. április

Kiderült, hogy budapesti járatindítás után érdekelt a China Southern Airlines. A kínai légitársaság az atwonline beszámolója szerint a légitársaság erősíteni kívánja piaci jelenlétét a több mint 3 millió lakosú, Kína nyugati tartományában található Ürümcsi (Ürümqi) városának repülőterén. Ennek részeként a China Southern növelné az itt állomásozó flottája nagyságát, és új hosszútávú járatokat is indítana olyan városokba, mint Budapest, Bécs és London.

A Budapest Airport hét légitársasággal folytatott tárgyalásokat a Budapest és az Egyesült Államok közötti légikapcsolat újjáélesztése ügyében. Célállomásként két város neve is felmerült New York és Chicago személyében.

Újraindult a légiforgalom öt Budapest és öt nyugat-balkáni főváros között a Wizz Air jóvoltából. A Wizz Air a NFM által kiírt koncessziós pályázat keretében indíthatta el a szolgáltatását. A megkötött szerződés értelmében a légitársaság 48 hónapig (4 év) köteles kiszolgálni az említett városokat. Az állami pályázat kiírását indokolta, hogy lehetetlen volt bármilyen piaci szereplőt találni ezen útvonalak gazdaságos üzemeltetésére, ezért szükséges volt ezt állami támogatás útján segíteni. A járatokat a Wizz Air a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiírt koncessziós beszerzési eljárás nyertes ajánlattevőjeként, közszolgáltatási szerződés keretében üzemelteti. Az új útvonalak a várakozások szerint a jövőben fellendítik majd Magyarország és a Nyugat-Balkáni országok közötti üzleti és gazdasági kapcsolatokat, felpezsdítve ezzel a kétirányú turizmust is.

2018. május

Már áprilisban elérte a havi egymillió főt az utasforgalom Ferihegyen. A 2016-os évhez képest e mérföldkövet egy hónappal előbb sikerült elérnie a repülőtérnek. 

Bővítené a budapesti repülőtéren meglévő kapacitásait a repülőgépek műszaki karbantartásával foglalkozó ACE (Aeroplex Central Europe Ltd. / Közép-európai Légijármű Műszaki Központi Kft.) A meglévő Boeing 767-es mellé a Boeing 777-es típus karbantartási képességet is szeretnék megszerezni.

Szerkezetkész lett a repülőtéren épülő ibis Styles Budapest Airport Hotel. A Hotel átadását ekkor még az idei év végére tették, azonban várhatóan a jövő év elején nyitja meg kapuit az első vendégek előtt.

Visszatért újra Budapestre az Air Canada Rouge szezonális járata Torontóból minden eddiginél több járattal.

Újabb 1000 férőhelyes parkolóhely kialakításába kezdett a Budapest Airport.

Budapest-Luxemburg útvonal lett a "hét kiszolgálatlan útvonala" az anna.aero oldalán.

Az Iran Air neve újra felmerült a Budapest és Teherán közötti légijárat elindításával kapcsolatban.

Szentpétervári járat indítását jelentette be a Wizz Air. Az útvonal elindításával egy igen régóta fennálló fehér folt tűnt el a budapesti repülőtér járathálózati térképéről.

Megérkezett Budapestre az első Flybe járat London Southend repülőteréről. A légitársaság hetente három alkalommal közlekedő, egész éves járata a legforgalmasabb útvonalon indult, hiszen London városa továbbra is első számú célállomás a ferihegyi repülőtéren (2016-ban 1,5 millió utasszámot regisztráltak). Southend repülőterével együtt immár öt londoni repülőtérről érhető el Budapest.

Szárnyalt a légiáru forgalom az első negyedéven Budapesten. 2016-hoz képest 32,3%-os növekedést mértek.

2017. június

Az orosz Aeroflot légitársaság bejelentette, hogy eddig meglévő napi két járatát a téli menetrendi időszak kezdetétől napi háromra növeli. A légitársaság bejelentésével a Budapestről közvetlen járattal el nem érhető célállomások még jobb kiszolgálására erősített rá, hiszen gyorsabban elérhetővé váltak Budapestről olyan népszerű városok, mint Szöul, Hanoi, Ho Si Minh, Peking, Shanghaj, Kanton és Bangkok városa.

A LOT bejelentette, hogy Boeing 787-es repülőgépe csupán egyetlen járat alkalmából ellátogat Budapestre. Ekkor már sejteni lehetett, hogy a látogatás célja az amerikai járatok újraindítása lehet.

Ismét hírt adott magáról a Budapest és Shanghaj városa között létrehozni kívánt légijárat. A magyar-kínai találkozón Boros Emese az MTÜ külügyi és külgazdasági főtanácsadója beszédében megemlítette a két ország közötti légihidak további fejlesztését is, miszerint egy Sanghaj-Budapest járat elindítása - még hatékonyabban növeli majd a két ország közötti turistaforgalmat. Shanghaj városa több, mint 60 ezres utaspotenciállal rendelkezik a Budapest Airport TOP kiszolgálatlan útvonalait között.

100E járatszámmal új autóbuszjáratot indít a BKK Budapest belvárosa és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között. A járatindítás egy rég várt közlekedésfejlesztési lépés volt, hiszen a repülőtéri 200E nem nyújtott se kényelmes, se versenyképes összeköttetést a repülőtérrel. A buszvonalon közlekedő buszokat egyedi matricával látták el. A járatokat csak külön jegy megváltása után lehet használni, a bérletek és más jegytípusok nem érvényesek rá.

Közel három hónapos lezárást követően újra átadták a forgalomnak a felújítási munkálatok miatt lezárt 1-es jelű futópályát, melyen 900m-en a teljes beton burkolat cseréje megtörtént. A fejlesztésre 500 millió forintot fordított a Budapest Airport a BUD2020-as fejlesztési program keretében.

Megérkezett Budapestre az első Ukrainen International Airlines járat Kijevből. A légitársaság immár naponta közlekedő járata kiváló kapcsolatot biztosít pár órás Kijevi transzfert követően olyan UIA járatok felé, mint Bangkok, Teherán, Tibiliszi, Vilnius, Almaty, Ammán, és Baku.

Párizsban zajlott az európai repülőterek szövetségének (ACI Europe) éves közgyűlése és szakmai kiállítása, ahol  Jost Lammerst, a Budapest Airport vezérigazgatóját beválasztották az ACI Europe igazgatótanácsába, emellett egy komoly környezetvédelmi elismerésben is részesült a budapesti légikikötő.

Hiába várták sokan, végül nem tért vissza újból Budapestre a Dél-koreai Asiana légitársaság charter járata.

Még el sem indította új szentpétervári járatát, máris sűríteni kényszerült azt a Wizz Air.

Újabb Kormány delegáció járt a kínai China Eastern Airlines-nál. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára megbeszélést folytatott a China Eastern légitársaság vezetőivel egy közvetlen légi járat beindításáról.

A Wizz Air elindította hetente kétszer közlekedő asztanai járatát. A járatnyitás pont a Világkiállítás megnyitásával esett egybe.

Újranyitott az új és nagyobb területre költözött Aeropark.A pünkösdi hétvégén megnyitotta kapuit a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren található szabadtéri repülőgép múzeum az Aeropark. A parkolók bővítése miatt végrehajtott költözés nagy előnyére vált a kiállításnak, egy sor újdonság mellett tisztább és kellemesebb környezet várja a látogatókat. A megújult park bejáratánál a Malév korábbi Boeing 767-es repülőgépének a függőleges vezérsíkja is helyet kapott. 

2017. július

A Lufthansa bejelentette, hogy 40%-al növeli kapacitását a Frankfurt-Budapest útvonalán egy ötödik, naponta közlekedő járatpár beállításával decembertől.

A Qatar Airways Cargo Boeing 777F típusú repülőgépe látogatott el Budapestre, hogy élő magyar tenyészborjakat szállítson Dohába.

Az év járatbejelentését tette meg a LOT  és a Budapest Airport vezérigazgatója Budapesten, hiszen bejelentették, hogy a lengyel nemzeti légitársaság a jövő májustól hetente négyszer New York JFK-re, és hetente két alkalommal Chicagóba fog repülni. Közel hat év után lesz újra közvetlen járat az Egyesült Államok és Magyarország között.

1000 darab új parkolóhelyet adott át a repülőtér üzemeltetője

Visszatért Budapestre a TAP Portugal légitársaság Lisszabonból. Kicsit több, mint egy év után hetente hét járattal újraindult a korábban érthetetlen tulajdonosi döntés miatt bezárt útvonal, mely igen sikeresen üzemelt. A légitársaság számtalan nyári járatát bérelt Euroatlantic Airways Boeing 767-es repülőgépek is színesítették. 

2017. augusztus

Ötvenéves évfordulóját ünnepelte a Lufthansa Budapesten. A légitársaság fél évszázada indította el első járatát Münchenből Budapestre.

Hatalmas meglepetés volt az American Airlines újbóli budapesti járatindításának bejelentése. A légitársaság viszont egy eddig Budapestről soha ki nem szoltált útvonalon indít jövő májustól szezonális járatokat. Az American philadephiai HUB-ja és Budapest között naponta fog közlekedni öreg Boeing 767-300ER típusú repülőgépeivel, melyen a Business osztály felújított az Economy osztály viszont a 90-es évek hangulatát idézi.

A Ryanair bejelentette, hogy Santander városába indít járatokat a jövő év áprilisától

A Bangkok Post-ban újra szóba került a thaiföldi Air Asia X  Kelet-Közép európai terjeszkedése, melynek Prága, Varsó, Bécs és Zágráb mellett Budapest is részese lehet a jövő év során.

Visszatér az afrikai kontinensre a Wizz Air. A magyar fapados a marokkói Agadir városába indít október végétől hetente kétszer járatokat.

Minden idők legforgalmasabb hónapját zárta júliusban a budapesti repülőtér utasforgalma. 1,3 millió utas fordult meg a repülőtér kettes termináljain. A tavalyi év hasonló időszakához képest ez +15,4%-os utasszám növekedést jelentett.

A foglalási rendszer alapján napi járatra vált az Air Canada Rouge jövő év júniusától Budapesten.

2017. szeptember

A Budapest Airport közel 400 millió forint értékben végzett teljes körű energetikai korszerűsítést a Lufthansa Technik Budapest által bérelt hangáron és az ahhoz kapcsolódó műhely épületén. A korszerűsítés tovább folytatódik az ACE hangárjával.

Eltűnhetnek a fehér foltok az elkövetkező három évben a Budapest Airport járathálózati térképéről, hangzott el az idén 23. alkalommal megrendezett World Routes Forum Barcelonában. A jelenlegi legfontosabb fehér folt a Budapest és Szöul közötti légijárat elindítása.A két főváros közötti potenciális utasforgalom megközelíti az 50 főt, ezzel a budapesti repülőtér jelenleg az első számú, közvetlen járattal el nem érhető célállomás Szöul Incheon repülőteréről.

Szingapúr és Budapest közötti járat megteremtésén dolgozik a magyar Kormány, melynek várható üzemeltetője a Singapore Airlines tulajdonában álló, fapados Scoot légitársaság lehet.

A Wizz Air megnyitotta Bordeaux-i járatát, melynek kiszolgálására erőteljes utasigény mutatkozott.

A világ egyik legmodernebb repülőtéri tűzoltóautója állt forgalomomba a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, miután Budapestre érkezett az osztrák Rosenbauer gyár legújabb fejlesztésű Panther (magyarul párduc) 6x6-os tűzoltó járműve.

Az átlagot meghaladva nő a légiáru forgalom Budapesten. 2017. január és júliusa között 72.161 tonna légi rakományt kezelt a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, ami 19,6 százalékos növekedést jelent a 2016-os évhez képest.

A legmodernebb utasszállító repülőgépét hozta el Budapestre a Lufthansa az ötvenéves budapesti évfordulója alkalmából. Az Airbus A350-es típusú repülőgép első ízben landolt a ferihegyi betonon. Az ünnepi járat eseményeit a nap folyamán többször élőben is követhettétek.

Az idei esztendőben immár ötödik alkalommal került megrendezésre, a már hagyománnyá vált Runway Run nevezetű jótékonysági sportesemény a Budapest Airport külön ezen az eseményre lezárt 1-es kifutópályáján.

A spanyol Iberia légitársaság bejelentette, hogy eddigi szezonális madridi járata a téli időszak alatt is közlekedni fog Budapestre.

2017. október

A Lufthansa 2018-as nyári menetrendjében újra sűríti a Frankfurt és Budapest között közlekedő járatát. Így jövő március 25-től már hat járatpár fog repülni az útvonalon. A Lufthansa ezzel rekorder lesz a hagyományos légitársaságok között, hiszen egy útvonalon ennyi napi járattal egyetlen hagyományos légitársaság sincs jelen Budapesten.

Felmerült a Royal Air Maroc légitársaság neve a jövő év során Budapest és Casablanca közötti járatnyitással kapcsolatban. Az ügyben későbbiekben az is kiderült, hogy a légitársaság várhatóan 2018. negyedik negyedévében érkezhet meg Budapestre.

Október 30-án köszöntötte a Budapest Airport a Ryanair új, Budapestről Marrákesbe induló járatát, ami az első, egész évben üzemelő közvetlen légi összeköttetés a magyar főváros és a marokkói nagyváros között.

Új értékesítési partnere lett az olasz Alitalia légitársaságnak Magyarországon, mégpedig az AVIAREPS Magyarország Kft. személyében.

Minden idők legforgalmasabb téli menetrendi időszaka elé néz a Budapest Airport, mely során 9 új járat indul.

Bővít Budapesten a lett Air Baltic. A jelenleg az útvonalon használt turbólégcsavaros repülőgépek helyett 2018. március 28-tól a sugárhajtású Bombardier CS300-as repülőgépek kényelmét és gyorsaságát élvezhetjük, mely típusnak az Air Baltic az indító légitársasága. Az új gépnek köszönhetően a két város között a repülési idő is jelentősen lecsökken.

A Délnyugat-kínai régióba indulhat légijárat Budapestről. A 2017. október 16-17. között a Makaón megrendezett Global Tourism Economy Forum (GTEF) díszvendége Magyarország koordinálása mellett a 16 közép- és kelet-európai ország volt jelen. Az itt folytatott tárgyalások alapján reális esély mutatkozik arra, hogy a délnyugat-kínai régiót és Magyarországot a jövőben közvetlen légijárat kapcsolja össze.

Csődbe ment az Air Berlin légitársaság, emiatt budapesti járatai is megszűntek, de még ebben a hónapban a Lufthansa Csoporthoz tartozó Eurowings jövő januártól rárepült volna az útvonalra, amit végül nem tett meg és helyette az easyJet fog Berlin-Tegel repülőteréről is Budapestre repülni jövő év januárjától.

Parkolóház építésébe kezd a Budapest Airport, ami várhatóan 2019-re készülhet el a 2-es terminálok előtti területen.

2017. november

A Kínából légi úton érkező, elsősorban e-kereskedelmi áruk elosztó központjává válhat Budapest – ennek első lépcsőjéről írtak alá ma megállapodást. A Budapest Airport és két logisztikai nagyvállalat, a kínai STO Express és a nemzetközi, Magyarországon is erős jelenléttel rendelkező EKOL együttműködési megállapodása értelmében jelentősen bővül a repülőtér légi teheráru (cargo) forgalma. A megállapodásnak köszönhetően új cargojárat köti össze Budapestet Kínával, melyet a Silkway Italia Boeing 747F típusú repülőgépei repülhetik.

2019-ben jöhet létre a közvetlen légijárat Budapest és Szöul között, melyet a Korean Air fapados légitársasága a Jin Air üzemeltethet.

Bokrétaavató ünnepséget tartottak az újonnan épülő B utasmólónál. Alig nyolc hónappal az építési munkák megkezdése után érte el a legfelső szintet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az új, 2B oldali utasmóló (Pier B) fejlesztése. 

Átlépte a 11 milliós határt az éves utasforgalom októberben Budapesten. A repülőtér ezzel már meg is döntötte a 2016-os évi éves utasforgalmát két hónappal az év vége előtt.

A BUD2020-as fejlesztési program újabb fejezete zárult le, hiszen a DHL Express, a nemzetközi expressz szállítás területén a világ piacvezető vállalata megnyitotta új, 13 000 m2-es központját a repülőtér Business Parkjában. 

Codeshare megállapodás értelmében az UIA-TAP Portugal és a LOT-EgyptAir a budapesti repülőtéren keresztül is kínál átszállást utasai számára a járataik között. A légitársaságok e lépésével ismét növekedhet az átszálló utasforgalom a repülőtéren.

2017. december

Az év végi legfrissebb és már régóta várt híre volt, hogy a Qatar Airways jövő év augusztus 1-jétől várhatóan október 27-ig esti járatait szélestörzsű Airbus A330-as repülőgéppel fogja kiszolgálni. A Qatar e lépésével egy újabb szélestörzsű üzemeltetőt köszönthetünk Budapesten, ahol a jövő évi nyári menetrend lesz az eddigi legtöbb szélestörzsű járattal kiszolgált szezon a repülőtér működésének történetében.

A LOT Polish Airlines bejelentette, hogy a jövő nyári menetrendi időszak kezdetével eddig meglévő négy járatpárja helyett, már öt járatpárral köti össze Varsó Chopin repülőterét Budapesttel.

A Wizz Air  elindította legújabb budapesti útvonalait, amelyek napi rendszerességgel közlekednek Frankfurt Nemzetközi Repülőterére, illetve Berlin Schönefeld repülőterére. 

Megújult a légügyi megállapodás Szudán és Magyarország között, mely a jövőben akár egy légijárat alapja is lehet.

A Wizz Air elnyerte az Aviation 100 „Az Év Európai Légitársasága” címet.

Berlin Schönfeld repülőtere után a Tegel repülőtérről is indít menetrendszerinti járatokat Budapestre az easyJet. Az első járat a jövő év januárjában indul el.

Új reggeli és esti Finnair járat indul a jövő nyáron Budapesten. A légitársaság e lépésével naponta három és bizonyos csütörtöki napokon naponta négy járatpárra növekszik a Helsinki és Budapest között közlekedő Finnair járatok száma.

Átlépte a 12 millió főt a repülőtér éves utasforgalma novemberben, így a Budapest alig 900 ezer utasnyira van, hogy a 13 milliós mérföldkő is meglegyen.

Ha nem is mindent, de remélem a legfontosabb dolgokat sikerült az idei évről ismertetni veletek. Köszönöm hogy az idei évben több, mint félmillióan tiszteltetek meg figyelmetekkel találkozzunk 2018-ban is, hiszen tudjátok a legfrissebb budapesti légiközlekedési híreket itt olvashatjátok!

Boldog és sikerekben gazdag Új Évet Kívánok minden kedves olvasónak!

 

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!