BUD flyer

Budapest újranyit: utasforgalmi előrejezlés az idei nyárra

Április 27-én Budapest újranyit elnevezéssel tartottak online turisztikai konferenciát a turisztikai szegmens különböző szakmai előadóival, ahol Bogáts Balázs légitársasági fejlesztési és kereskedelmi tervezési vezető is tartott előadást a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér forgalmi előrejelzéséről, a járvány alatti fejlesztésekről, valamint a repülőtér által megvalósított koronavírus elleni intézkedésekről.

Önkiszolgáló poggyászfeladást ígér a Liszt Ferenc Repülőtér | Forbes.hu

A budapesti repülőtér utasforgalma az első negyedévben a 2019-es évhez viszonyítva 93,4 százalékkal esett vissza. A visszaesés mértéke az ACI (Airport Council International) előrejelzéseihez képest is nagyobb volt Ferihegyen az utazási korlátozások, és az amiatt fennálló alacsony utazási kedv miatt. Ez az alacsony utasszám a régiós teljesítményben is meglátszott, hiszen Prága reptere az elmúlt pár hónapban nagyobb utasforgalmat tudott lebonyolítani, mint Budapest. ami részben a nagyobb számban közlekedő charter és üdülő járatoknak volt köszönhető.

Az ACI hosszútávú előrejelzése jelenleg 2024/2025-re prognosztizál a 2019-es évhez hasonló forgalmi szintet Európában, de a budapesti reptér ennél optimistább. Itthon 1-2 évvel előbb várják a forgalom visszaépülését, ennek indoka egyrészt, hogy a főváros magas vonzereje továbbra is megmaradt, továbbá a budapesti reptéren erősen (több, mint 50 százalékban jelen lévő) fapados társaságok gyorsabban tudnak reagálni a piaci igényekre, mint a hagyományos légitársaságok.

Tavalyi eredmények és idei nyári kilátások az utasforgalomban

Az optimista előrejelzést szemlélteti az is hogy a tavalyi zárást követő enyhítések után, hétszeresére nőtt a budapesti reptér utasforgalma. Ez az útvonalakat működtető légitársaságok számában 5-ről 21-re történő növekedést jelentett, míg az elérhető útvonalak száma 19-ről 99-re nőtt. A növekedés egész nyárra jellemző volt, és augusztusban további közel 20 százalékkal megnövekedettek a kapacitások.

 

                                                 

A tavaly nyári enyhítések hatása az utasforgalomra

                                                 Forrás: Budapest Airport

Mit vár idén nyárra a reptér?

  • A tavaly júniusban elérhető 62 városhoz képest jelenlegi előrejelzés szerint 71 százalékkal több városba lesz közvetlen légi járat
  • Jelenlegi állás szerint júniusban 33 légitársaság üzemeltethet 116 repülőtérre járatot
  • 75 százalékos arányban térhetnek vissza a korábbi útvonalhálózat, de alacsonyabb kapacitásokkal
  • Egyre kevesebb lesz a törölt járat
  •  június, július, augusztus hónapokban erőteljes forgalmi növekedés várható
  • a jelenlegi heti kb. száz induló járat helyett heti 600-700 járatra is növekedhet a gépmozgások számra
  • a légitársaságok bizakodóan terveznek Budapesttel
  • a korábbi rövidtávú járathálózatnak akár a 90 százaléka újra helyreállhat
  • a hosszútávú járatok esetében nagyon lassú az újraéledés, hosszabb ideig fog tartani újraindítani őket
  • stratégiai együttműködések - marketing és pénzügyi ösztönző programok a gyorsabb helyreállításért

Az idei nyári kapacitás tervezet

Forrás: Budapest Airport

 

Az idei nyári szezonban új légitársaságként a Bulgaria Air jelenhet meg Ferihegyen. Emellett újraindulhat a Pegasus Airlines, Aegean Airlines, Luxair, British Airways, El Al, airBaltic, Aer Lingus, Iberia, SunExpress légitársaságok járatai. A legtöbb új járatot pedig a Ryanair indítja el, több közkedvelt és népszerű európai nyaralóhely felé.

Budapest-Nur Szultan-Peking vonalon indulhat új légi járat!

A Wizz Air lehet az üzemeltető!

map

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kazahsztáni látogatása során egy elég érdekes kijelentést tett egy Budapest, Nur-Szultan és Peking között közlekedő légi járat elindításáról - számolt be róla a Kazinform híroldala. 

Update: Szijjártó sajtótájékoztatón mondott beszéde szerint az útvonalat a Wizz Air üzemeltetheti, amelynél tervezés alatt van a járat elindítása.

A nyár folyamán helyreállnak a közvetlen járatok Kazahsztán és Magyarország között. Ezt Szijjártó Péter jelentette be április 6-án, kedden a Kazah Köztársaság Külügyminisztériumában tartott tájékoztatóján. A Budapest és Nur-Szultan közötti légi járat újraindulását júniustól tervezik, mondta a külügyminiszter. Ezen felül hozzátette, hogy elindítják a Budapest-Nur Szultan-Peking légi járatot is. Arról, hogy a járatot melyik légitársaság fogja üzemeltetni a cikkben nem esett szó. Jelen esetben viszont szóba jöhet a Wizz Air is, aki tankolási megállóként használhatná ki a lehetőséget és nyitna esetleg Kína felé. További opció egy kínai légitársaság is, mely a korábbi Air China járathoz hasonlóan közbenső leszállóként használná Nur-Szultan városát a budapesti repülése során.

Pekingbe közvetlen légi járat Budapestről tavaly március óta nem érhető el a pandémiás helyzet miatt. Ezt a járatot korábban az Air China repülte  Budapest felé Minszk repterén történő útmegszakítással nyáron hetente négy, míg télen hetente három alkalommal.

Amint több információt szereztünk a bejelentéssel kapcsolatban további részletekkel jelentkezünk!

 

Qatar Airways Budapest: Indulhat a 4. és az 5. járat

A nyári menetrendi időszak életbe lépésével fokozatosan bővíti a koronavírus miatt korábban csökkentett kapacitásait a Budapest és Doha közötti vonalon a Qatar Airways. A bővítésnek köszönhetően a mostani heti három helyett, négy, majd heti öt nagygépes járat fog közlekedni a magyar fővárosba - közölte a légitársaság.

Qatar Airways to Redeploy Unneeded Cabin Crew into Overwhelmed Call Centres

A Qatar Airways napjaink pandémiás időszakában is heti háromszor működtet járatot Dohába alapgépként a modern Boeing 787 Dreamliner modellel, de olykor nagyobb kapacitással rendelkező A350-es gépekkel is. A növekvő keresletre reagálva, a nyári menetrendben a légitársaság járatot sűrít: 2021. március 28-tól az eddigi hétfő, péntek, vasárnap napok mellett csütörtökön is közlekedtet gépet Budapestre és vissza Dohába, egészen 2021. június 13-ig. Ezt követően a hátralévő időszakban, azaz 2021. október 29-ig további 1 járattal bővül a kínálata, a plusz gép a keddi napokon fog üzemelni. Ennek következtében a légitársaság már a nyár elejétől heti 5 járattal kínál a magyaroknak kitűnő csatlakozást Dohán keresztül több, mint 130 úticélra.

A budapesti nyári menetrendi tervezete a légitársaságnak (helyi időkben)

 

További jó hír az utazóknak, hogy az egzotikus üdülőparadicsom a Seychelle-szigetek 2021. március 25-től megnyitja kapuit a turisták előtt. Ez azt jelenti, hogy az indulás előtt 72 órával elvégzett PCR-teszt negatív eredménye esetén az utasok karantén-kötelezettség nélkül léphetnek be a szigetekre és nyaralhatnak választott szálláshelyükön. A hírre reagálva a Qatar Airways a korábbi A320-as gépek helyett áprilistól B787-es Dreamlinerekkel fog a szigetországba közlekedni heti 3 alkalommal. Budapestről kiváló a csatlakozás, oda-vissza kényelmes 3 óra az átszállási idő.

A közkedvelt Maldív-szigetekre is kedvező árakon lehet turista repülőjegyet vásárolni 2021. március 31-ig.
Ehhez 5 napos elővásárlás szükséges és minimum 7 napos kinti tartózkodás. A karantén elkerülésére érkezéskor
96 órával az indulás előtt elvégzett, és negatív PCR-teszt felmutatása szükséges.

Covid elleni biztonsági indtézkedések a fedélzeten

UV fertőtlenítés egy Qatar Airways gép fedélzetén (Fotó: Qatar Airways)

A járvány kezdete óta a Qatar Airways a legfejlettebb biztonsági és higiéniai intézkedéseket hajtotta végre, ideértve a személyzeti védőfelszerelés (PPE) biztosítását a légiutas-kísérő személyzet számára és ingyenes védőfelszerelést az utasok számára.

Ezenkívül a fokozott higiéniai intézkedések mellett a légitársaság volt az első nemzetközi fuvarozó, amely a Katari Légügyi Szolgálat által működtetett Honeywell ultraibolya (UV) kabinrendszert telepítette, tovább fejlesztve higiéniai fedélzeti intézkedéseit. Ezeknek a biztonsági lépéseknek az elismeréseként a Qatar Airways elérte a Gyémánt fokozatot az Airline Passenger Experience Association (APEX) Health Safety Powered by SimplyFlying auditján.

Megszerezte a budapesti reptér a IATA CEIV Pharma minősítését!

Lehet, hogy egy kép erről: szöveg

Fotó: Budapest Airport

A gyógyszerszállítás minden fázisára kiterjedő minőségbiztosítási rendszert vezet be Magyarországon a Budapest Airport, a Nemzetközi Légiszállítási Szövetség (IATA) vezetésével. A szállítmányozó, fuvarozó és földi kiszolgáló cégekkel közösen elindított projekt célja, hogy az egészségügyi szállítmányok szigorúan ellenőrzött körülmények között, gyorsan és biztonságosan érjenek célba, biztosítva a minőséget a szállítás teljes folyamata során.

Az elmúlt egy év minden eddiginél határozottabban rávilágított arra, hogy a gyógyszeripari-egészségügyi szektor jelentős mértékben támaszkodik a légiáru-szállítási iparágra. Nemcsak egy világjárvány idején, hanem minden körülmények között fontos, hogy az egészségügyi szállítmányok a lehető leggyorsabban, szigorúan szabályozott körülmények között, minőségüket megőrizve jussanak el a feladótól a címzettig. Épp ezért a Budapest Airport úgy döntött, az IATA szakmai iránymutatásával Magyarországon is bevezeti a CEIV Pharma gyógyszerlogisztikai sztenderdet. A minőségbiztosítási folyamatot az IATA fejlesztéseire, illetve az Európai Unió és a WHO által is használt GDP rendszerre alapozva vezetik be, oly módon, hogy a rendszer a magyarországi szabályozásoknak is maradéktalanul megfeleljen.

A CEIV Pharma minőségbiztosítási rendszerhez hazánkban a Budapest Airport partnerei; az Agility, az Airmax Cargo és a cargo-partner szállítmányozási vállalatok, a Prevost fuvarcég és a repülőtéri földi kiszolgáló vállalatok, a Celebi és a Menzies is csatlakoztak. Ennek keretében a szabályozások kiterjednek a cégek létesítményeinek, eszközeinek és folyamatainak fejlesztésére és a munkavállalók továbbképzésére is; ezáltal a gyógyszerlogisztikai folyamat minden lépése biztosított, ellenőrzött körülmények között valósulhat meg.

Az elmúlt egy évben világszerte kiemelt figyelmet kaptak az egészségügyi szállítmányok, az orvosi segédeszközök és a gyógyszerek. A gyógyszerlogisztika azonban nemcsak egy világjárvány idején bír kiemelt jelentőséggel; épp ezért úgy döntöttünk, hosszú távon egy új minőségbiztosítási program keretében garantáljuk azt, hogy a gyógyszerek a jövőben még az eddiginél is gyorsabb és biztonságosabb körülmények között érkeznek meg oda, ahol szükség van rájuk” – mondta Dr. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója. Kiemelte: „Egy ilyen nagy volumenű projekt csak összefogással valósulhat meg, ezért a Budapest Airport nevében szeretnék köszönetet mondani a támogatásért minden, az ellátási láncban részt vevő szereplőnek, kiemelten a IATA-nak és csatlakozó cargo közösségi partnereinknek.”

A régióban eddig csupán a varsói Chopin reptér rendelkezett ilyen minősítéssel. A minősítés tovább erősíti a budapesti Cargo City vezető pozícióját.

„Nagy örömmel üdvözöljük a Budapest Airportot és a helyi cargo közösség kiválasztott szereplőit a CEIV Pharma programban” – nyilatkozta Rafael Schvartzman, az IATA Európáért felelős regionális alelnöke. Hozzátette: „A jelenlegi járványhelyzetben az ilyen partnerségek erősítik a légi áruszállítási iparág rugalmasságát és versenyképességét. Mivel most épp a légiközlekedés történetében valaha volt legfontosabb logisztikai kihívással – több milliárd adag védőoltás a világ minden pontjára történő eljuttatásával - birkózunk, ez a kezdeményezés pozitív jelzés, hogy a légi áruszállítás csatasorba áll az iparág támogatására, alkalmazkodva a szabványosítás és a digitalizálás iránti sürgető igényekhez.”

„Az MLBKT Gyógyszeripari Tagozata által képviselt tagvállalatok részéről úgy gondoljuk, hogy az IATA által szakmailag irányított CEIV Pharma minőségbiztosítási rendszerének bevezetésével válik 100 %-ban biztosítottá az, hogy a légi szállításoknál a gyógyszerek tárolása a teljes folyamatban megfeleljen a GDP előírásainak, hiszen valamennyi folyamatban résztvevő oktatásban részesül, és a folyamatokat, dokumentáció kezelést is auditálják” - hangsúlyozta Kellner Mária, a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság Gyógyszeripari Tagozatának vezetője. Hozzátette: „Örömünkre szolgál, ha minél több, a légi szállításban részt vevő cég csatlakozik ehhez a rendszerhez, hiszen nekünk, gyógyszeripari megrendelőknek ez a tanúsítás nagyobb biztonságot nyújt arra, hogy a gyógyszerek légi szállításánál a vonatkozó előírásokat mindig betartják vagy betartatják.”

A CEIV Pharma az egyik legszélesebb körben alkalmazott rendszer; a tanúsítással már közel háromszáz nagyvállalat, légitársaság és repülőtér élt, a világ minden kontinensén. Bevezetésével a Budapest Airport és partnerei olyan globális hálózathoz csatlakoznak, amely kiváló új export-import lehetőségeket nyit meg Magyarország számára.

Állandó vendégként érkezhetnek a Korean Air Cargo B747-8F gépei Budapestre

Február 21-én lesz egy éve, hogy a legelső Korean Air Cargo járat begurult a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér Cargo City központjának előterére. Az akkor bevezetett heti két Boeing 777F típusú géppel repült Szöul-Budapest-Frankfurt járatot a mai napig tartja a légitársaság, viszont az elmúlt hetekben vélhetően a kiugróan magas kereslet miatt a legnagyobb kapacitású Bogeing 747-8F cargo gépüket kétszer is betették az útvonalra. Az elkövetkező hetek menetrendje alapján pedig várhatóan a pénteki járatokat ki is válthatják a nagyobb géptípussal.

A Korean Air Carog legfrissebb menetrendi tervezete alapján február 19-én* és február 26-án* közlekedő budapesti járatán a legnagyobb kapacitással rendelkező Boeing 747-8F típusú cargo repülőgépeit tervezi üzemeltetni a légitársaság. Míg az általában használt Boeing 777F típus maximum 103 tonna rakomány szállítására képes, addig a B747-8F maximális teljesítménye 130 tonna.

A Korean Air Cargo budapesti helyzetével kapcsolatban korábban biztató kijelentést tett a NavigátorVilág Légi fuvarozói online kerekasztal beszélgetésen Hyun Min Jung a Korean Air budapesti irodavezetője. Hyun Min Jung közlése szerint szándékunkban áll növelni az itteni kapacitást. "Sok árut viszünk Bécsbe, ennek egy részét Budapestre szeretnénk hozni."

*(változás bármikor előfordulhat!)

 

Visszatér Budapestre a Bulgaria Air!

A 2016-os nyári időszakban történő üzemelése után idén tavasszal újraindítja Budapest és Szófia közötti járatát bulgária nemzeti légi fuvarozója a Bulgaria Air. Az útvonalon az elmúlt években a Wizz Air üzemeltetett közvetlen járatokat, de a koronavírus válság előtt a LOT is tervezett ráhordó jellegű légi járatokat indítani, mely terv egyelőre lekerült a napirendről.Kép

2021. április 29-től hetente négy közvetlen, és várhatóan egész évben közlekedő légi járatot indít Budapesté és Szófia városa között a Bulgria Air. A hírt a légitársaság jelentette be ma délután. A légitársaság gépei nem ismeretlenek a ferihegyi betonon, hiszen legutóbb a 2016-os nyári szezonban indítottak hasonló légi járatot, és akkor is heti négy frekvenciával.

A járatokat a tervezett menetrend szerint Embraer 190-es gépekkel repülhetik, mely gépen összesen 8 Business és 100 Economy ülőhely található. A járatokra történő foglalás a légitársaság oldalán már elérhető. A járat kedvező csatlakozási feltételeket biztosít több Szófiából induló Bulgria Air járatra, köztük a Várna felé közlekedő légi járatokra is.

Bulgaria Air begins Budapest

A 2016-os budapesti járat köszöntése Fotó: anna.aero/Budapest Airport

A koronavírus okozta utazási korlátozások jelenleg még életbe vannak, de várhatóan a nyári menetrendi időszakra már enyhülhetnek a szabályok, így vélhetően erre, valamint az útvonalon már korábban fennálló magas számú szabadidős és üzleti utasra épít a járat újraindítása során a légitársaság.

Tervezett menetrend (helyi idők)

Járatnapok: hétfő, kedd, csütörtök, szombat

Szófia-Budapest FB345 - a menetidő a két város között 1 óra 15 perc

Hétfő: 12:40-12:55

Kedd: 10:10-10:25

Csütörtök: 10:45-11:00

Szombat: 14:10-14:25

Budapest-Szófia FB346 

Hétfő: 13:40-15:55

Kedd: 11:10-13:25

Csütörtök: 11:45-14:00

Szombat: 15:10-17:25

 

A budapesti reptér lesz a kínai légi teherforgalom új európai elosztó központja

2021. január 26-án délután ünnepélyes keretek között írt alá megállapodást Csengcsou repterén a CECZ Közép-európai Kereskedelmi és Logisztikai Együttműködési Kft., Illetve a Henan Airport Group. A megállapodás alapján  egy új tengerentúli rakományterminál létesül Budapesten, így a jövőben tovább növekedik a közvetlen dedikált cargo járatok száma Kína és Magyarország között.

A megállapodás alapján létrehozott új tengerentúli rakományterminál elősegíti további cargo légi járatok működését is Csengcsou és Budapest között, mely vonalon jelenleg a Cargolux Boeing 747-es, és a Hainan Airlines A330-as utasszállító, de cargo szállításra alkalmazott repülőgépei közlekednek. A beruházásnak köszönhetően tovább erősödik Budapest régiós kínai áru elosztó szerepe és elsőbbsége. Az áruk gyorsabb szállítása, gyors információcsere és gyorsabb vámkezelése érdekében Csengcsou és a budapesti reptér cargo központja között közös adatszolgáltatási platform is megvalósul.

A közlemény nem tér ki a rakományterminál részleteire, se annak jövőbeli pontos helyére.

"A Henan Airport Group Magyarországot választotta a légi árufuvarozási központ megvalósításához és a Kína-Magyarország" Air Silk Road "megépítéséhez - mondta " Liu Bo, a magyarországi kínai nagykövetség miniszteri tanácsosa a videó üzenetében.

Forrás: CARNOC,.com

 

Jubileum: 10 éve repül Budapest és Doha között a Qatar Airways!

A Qatar Airways 2021. január 17-én ünnepelte, hogy pontosan 10 éve érkezett meg az első menetrendszerinti járata Dohából Budapestre. 2011-ben a Budapest Airport vízsugaras köszöntéssel üdvözölte a leszálló Airbus A320 gépet, amelynek fedélzeten tartózkodott a légitársaság vezérigazgatója, Akbar Al Baker is. A jubileumi évforduló jelentős mérföldkő a légitársaság történetében, hiszen a budapesti járata volt anno a legelső Kelet-Közép európai útvonala a légitársaságnak.

https://www.anna.aero/wp-content/gallery/190111-nibs-qatar2/qatar-b-2_0.jpg

Az első budapesti járat köszöntő ünnepi tortája (Fotó: anna.aero)

A járat a 23. európai desztináció, világviszonylatban pedig a 97. úticél volt a Qatar Airways teljes hálózában. Akkoriban heti 4 járattal üzemelt a légitársaság (még bukaresti megállóval) a magyar és a katari főváros
között, gyorsabb útvonalat biztosítva a magyar utazóknak a Perzsa-öböl, illetve Ázsia, és a Csendes-óceáni térség eléréséhez.

Napjainkban, a pandémia időszakában is heti háromszor működtet járatot a Qatar Airways Dohába, ráadásul a modern Boeing 787-es Dreamliner gépekkel. A légitársaság az elmúlt 10 évben számos nemzetközi és hazai díjat nyert; többek között például a Magyar Utazási Irodák Szövetsége a tag utazási irodák szavazata alapján a „Legjobb légitársaság” díjával jutalmazta.

A Qatar Airways budapesti járata az eltelt 10 év alatt emellett is mindig hozott valamilyen újdonságot, és szinte a légitársaság teljes flottája, még a legnagyobbnak számító Airbus A380-as is megfordult Ferihegyen. A kezdeti kisgépes és útmegszakításos járatokat, hamar felváltotta a non-stop közlekedő és nagyobb kapacitású Airbus A321-es, majd A330-as repülőgépek. De nem csupán a gépek nagysága, hanem a heti járatsűrűség is folyamatosan növekedett az évek során, és a cargo üzletág is megjelent Budapesten közvetlen járattal, amelyet napjainkban már Boeing 777F típusú teherszállító repülőgépek repülnek Prágával összeköttetésben.

A Qatar Airways magyarországi country menedzsere, Martin Zdarek így nyilatkozott: „Budapest továbbra is
kulcsfontosságú piac számunkra, és köszönjük utasainknak, akik minket választottak, és azoknak a partnereknek, akik támogattak minket az elmúlt 10 évben. Örülünk, hogy továbbra is megtisztelnek minket bizalmukkal és részesei lehetünk utazási élményeiknek.”


A COVID-19 járvány során Katar állam nemzeti fuvarozójának fő célkitűzése az volt, hogy az emberekneksegítsen hazajutni a világ bármely pontjáról. Ennek következtében a járvány kezdete óta a fuvarozó több mint3,1 millió utast szállított haza, és szoros együttműködésben dolgozott a világ kormányaival, cégeivel. Többmint 470 charter - és extra menetrendszerinti járatok beiktatásával, a legfrissebb IATA-adatok szerint, azegyik legnagyobb nemzetközi fuvarozóvá vált.


A járvány kezdete óta a Qatar Airways a legfejlettebb biztonsági és higiéniai intézkedéseket hajtotta végre, ideértve a személyzeti védőfelszerelés (PPE) biztosítását a légiutas-kísérő személyzet számára és ingyenes védőfelszerelést az utasok számára. Ezenkívül a fokozott higiéniai intézkedések mellett a légitársaság volt az első nemzetközi fuvarozó, amely a Katari Légügyi Szolgálat által működtetett Honeywell ultraibolya (UV) kabinrendszert telepítette, tovább fejlesztve higiéniai fedélzeti intézkedéseit. Ezeknek a biztonsági lépéseknek az elismeréseként a Qatar Airways elérte a Gyémánt fokozatot az Airline Passenger Experience Association (APEX) Health Safety Powered by SimpliFlying auditján.


A járatok jelenleg hetente három alkalommal az alábbi napokon közlekednek: Hétfő - Szerda - Péntek (helyi idők)

Doha (DOH) - Budapest (BUD), QR199, indul 08:25, érkezik 12:10
Budapest (BUD) - Doha (DOH), QR200, indul 15:45, érkezik 22:55

A koronavírus válság enyhülésével a légitársaság is számol, így március 28-tól már egy vasárnapi járat is elérhető a menetrendben.

76 százalékkal esett vissza a koronavírus miatt az éves utasforgalom Ferihegyen

Mint, az ahogy várható volt a koronavírus teljesen padlóra küldte a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér éves utasforgalmát. A korábbi évek pozitív rekordjai egy csapásból hatalmas, minden eddiginél nagyobb visszaesésbe végződtek. Egyedül a cargo üzletág hozott sikert, amelynek forgalmát a nagy mennyiségben szállított egészségügyi és védekezéshez szükséges termékek nyomtak meg.

Szinte minden bevételét elveszíti a Budapest Airport - Infostart.hu

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A 90-es évek utasforgalmi eredményei mutattak ekkora forgalmat, mint amelyet 2020-ban a budapesti repülőtér a koronavírus válság alatt elért. Az összes utaslétszám a 12 hónap alatt még a korábban várt négymilliót sem érte el, így összesen 3,9 millió induló és érkező utasa volt a reptérnek a tavalyi évben. Ez az adat 76,1 százalékos visszaesést jelent a 2019-es rekord évhez képest, amikor 16.173.489 főt regisztráltak.

A budapesti reptér oldalán szeptemberig láthatjuk a 2019-es és 2020-as forgalmi adatokat összevetve / grafikon: Budapest Airport

Hogy áll Ferihegy a régióban?

A tavaszi szinte teljes leállás Prága és Varsó-Chopin repterét erősebben érte, mint Budapestet. A két régiós versenytársnál a nyár viszont újra fellendülést hozott. Prága és Budapest mondhatjuk egy hajóban evez, hiszen hosszútávú járataik nagy részét elvesztették. Prágából visszavonulót fújt az American, a Delta és a United is, így a reptér közvetlen USA járat nélkül maradt. Budapest esetében azonban megmaradt a LOT, mint közvetlen USA járatot fenntartó légitársaság (az újraindulás csak az ünnepi szezont érintette - folytatás várhatóan a nyári menetrendtől). Ázsia felé is hasonló helyzet áll fenn. Míg Budapesten a LOT fenntartja a szöuli vonalat, addig Prágába a Korean Air is csak egy nagyon rövid időre tért vissza, A régióban egyedül Varsó szerepe kiemelkedő, amit nemzeti légitársaságának a LOT-nak köszönhet, amely több új nyári célpontra indított járatot, valamint igyekszik fenntartani amerikai és ázsiai járatai közül azokat, amiket tud üzemeltetni a korlátozások ellenére.

Prága november végéig 3.563.909, míg Varsó-Chopin 4 millió 677 ezer induló és érkező utast kezelt.

Gépmozgások és a cargo

Az utasforgalmi visszaesés magával rántotta a gépmozgások számának jelentős, bár az utasforgalomhoz képest kicsivel mérsékeltebb visszaesését. A tavalyi évben 48.196 induló és érkező járatot fogadott Ferihegy, ami 60,8 százalékos visszaesést jelentett.

Grafikon: Budapest Airport

Az éves forgalmi adatokat áttekintve egyedül a cargo szektor az, ami stabil maradt. Éves forgalmi adata ugyan 0,8 százalékos visszaesést mutatott 134.458 tonna kezelt áruval, ennek ellenére az eredmény igen szépnek mondható, annak fényében, hogy a korábbi komoly kapacitást jelentő, az utasszállító járatok "gyomrába" szállított belly cargo forgalom minimális szintre esett vissza. A szektor forgalmi stabilitását az új dedikált cargo járatok, mint a Korean Air Cargo Szöulból, Cargolux Sencsenből és a Hainan Airlines Csengcsou városából indított járata, valamint több egészségügyi és védekezéshez szükséges felszerelést szállító charter cargo járatok is segítették.

Mit hozhat az idei év?

A legnagyobb probléma a kiszámíthatatlanság. Emiatt akár napról-napra változhatnak a szabályok, amik felborítják a tervezett menetrendeket. Javulást csak a határzár feloldása és a nagyobb számú beoltott utasközösség hozhat.

Vannak légitársaságok akik pozitívan terveznek és korábbi kapacitásaik jelentős részét még benne hagyták a 2021-es nyári menetrendben. De vannak olyanok is amelyek járatait az idén, de akár az elkövetkező években sem láthatjuk a ferihegyi betonon.

 

 

Januárban újra kevesebb légijáratot szolgál ki Ferihegy

Az ünnepi időszak lecsengését követően számos légitársaság újra leállítja, vagy lecsökkenti budapesti járatainak gyakoriságát a továbbra is érvénybe lévő utazási korlátozások, és az ennek következményeként fennálló alacsony utasforgalom miatt.

Several flights with Budapest stopover cancelled due to cyclone Ciara –  Daily News Hungary

A most látható menetrendi adatok alapján az ünnepi időszak alatt kicsit megélénkült budapesti menetrend újra leszálló ágra került, mivel több légitársaság is újra leállítja, vagy csökkentett járat gyakorisággal működteti tovább a budapesti légi járatait. Mivel a helyzet továbbra is kiszámíthatatlan, így változás bármikor előfordulhat pozitív és negatív irányba is. Ami leginkább meglepetésnek számít az a LOT lépése, mely szerint a 2020. augusztus végén a szöuli járatára ráhordó járatként megnyitott Wroclaw vonalát március elejéig bezárja. Ezt követően a menetrendben jelenleg csupán csak március 22-ig foglalható a járat.

Januárban a Budapestre közlekedő légitársaságok és útvonalaik:

  • Aeroflot: Moszkva
  • British Airways: az angliai utazási korlátozás fenntartása miatt bizonytalan, de a légitársaság a hónap közepétől már hirdet járatokat
  • easyJet: Bázel (csökkentett gyakoriság) I Genf I London (bizonytalan az újraindulás)
  • EgyptAir: Kairó és Hurghada
  • Emirates: Dubaj
  • Eurowings: Düsseldorf (január közepétől van újra meghirdetve)
  • Finnair: Helsinki (heti 2 helyett, heti 1 járat marad)
  • LOT: Varsó (január közepétől csökkentett gyakorisággal - keddi járat kiesik) I Szöul
  • Lufthansa: Frankfurt
  • Qatar Airways: Doha
  • KLM: Amszterdam
  • Swiss: Zürich
  • Turkish Airlines: Isztambul
  • Ryanair:Edinburgh I Dublin I London
  • Wizz Air: Eindhoven I Bázel I Stockholm I London

Felfüggesztett járatok:

  • Luxair: Luxemburg február 11-ig
  • LOT: Wroclaw március 1-ig

Közvetlen járatot indít Budapest és Hurghada között az EgyptAir!

Új téli nyaralójáratot indít a koronavírus válság ellenére Budapest és Hurghada között az EgyptAir.

Kép: EgyptAir

Egyiptom nemzeti légitársasága a mai napon Facebook oldalán jelentette be, hogy hetente egy alkalommal, menetrendszerint közlekedő közvetlen légi járatot indít Budapest és a népszerű egyiptomi nyaralóhely Hurghada között 2020. november 28-tól. A járatokat a légitársaság legújabb Airbus A220-300-as típusú gépei repülik, amely gépek közel négy óra alatt repülik le a két város közötti távot. A járatokra a foglalás 2021. március 27-ig elérhető.

A hirdetmény szerint érkezéskor koronavírus tesztelés alá vetik az utasokat. A hazaérkezéskor pedig a továbbra is érvénybe lévő határzár rendelet miatt az utasokra karantén vár.

MENETREND TERVEZET

Járatnap: szombat (helyi idők)

Hurghada-Budapest MS751 10:45-13:55

Budapest-Hurghada MS752 14:55-19:35

 

Több légitársaság újra leállíthatja a budapesti járatait!

A határzár november végéig történő meghosszabbítása, valamint az újabb és újabb életbe lépő korlátozások miatt nem csak a fapadosok vágták vissza jelentősen december közepéig a menetrendjüket Ferihegyen, hanem a hagyományos légitársaságok is. Ezzel együtt a novemberi hónapban várhatóan még tovább esik vissza az utasforgalom a budapesti reptéren.

Several flights with Budapest stopover cancelled due to cyclone Ciara –  Daily News Hungary

Fénykép forrása: DailyNewsHungary

Felfüggeszti több, mint egy hónapra budapesti légi járatait több nagy hagyományos légitársasága a foglalási rendszereik jelenlegi adatai szerint. Az érintettek légitársaságok között van a British Airways, a Swiss, az Air France, valamint a Lufthansa is. A társaságok a tervek szerint leghamarabb december eleje-közepe között tervezik újraindítani az érintett járataikat.

Járatleállítási és újraindítási időpontok jelenleg:

British Airways:

  • utolsó járat: november 4.
  • várható újraindulás: december 17.

Swiss:

  • várható újraindulás: december 18.

Air France:

  • utolsó járat: november 8.
  • várható újraindulás: december 17.

Lufthansa:

  • a leállás egyelőre csak a München vonalat érinti
  • utolsó járat: november 8.
  • várható újraindulás: december 1.

 

A most leálló járatok mellett több, már korábban leállított légi járat is leghamarabb csupán csak december közepétől indulhat újra. A mostani tervek szerint a Tarom december 3-tól, a Brussels Airlines december 14-től, a Luxair december 17-től, a Pegasus Airlines pedig december 20-tól indítana újra járatot a magyar fővárosba.

 

Újabb cargo járat indult Kína és Magyarország között

A Korean Air Cargo és a Cargolux idei új járatnyitása ma újabb légi járattal gazdagodott a Budapest Airport cargo portfóliója. Mától a már meglévő Cargolux összköttetés mellé újabb cargo légi járat indult a kínai Zhengzhou és a magyar főváros között a Hainan Airlines színeiben. Az új vonal tovább bővíti a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokat.

Fotó: Iró Zoltán/ITM

Az új cargo járat 2020 októberétől 2021 végéig alapesetben heti három alkalommal közlekedik. A heti járatok száma november elejétől január végéig négyre nő.A teljes időszak alatt pedig várhatóan mintegy 170 repülőgép fordul majd meg Kína és Magyarország között.

A járatokat a kínai és közép-kelet-európai kereskedelem fejlesztésével és elősegítésével elsődleges feladataként foglalkozó CECZ cégcsoport tagja, az UTA (Universal Translink Airline) közlekedteti. A társaság a kínai Hainan Airlinestól bérel egy 40 tonnás kapacitású Airbus A330-300 repülőgépet, amelynek rakterében és fedélzetén is jut hely több tonnányi árunak.

Fotó: Iró Zoltán/ITM

A járatok nemcsak az egészségügyi, a járvány elleni védekezést szolgáló beszerzéseket könnyíthetik meg, hanem a magyar termékek ázsiai piacokra való kijutását is segíthetik" - jelentette be Schanda Tamás miniszterhelyettes. Kínai hírek szerint a járatokon ipari termékeket, védőeszközöket, és a kínai posta valamint a nagy kínai online csomagküldő oldalak csomagjait fogják szállítani. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette: a légi összeköttetés új lendületet ad a kétirányú kereskedelem koronavírus-járvány első hulláma utáni beindításának, a repülőgépek általános ipari és fogyasztási cikkeket, kész- és félkész termékeket is szállítanak majd.

"A gépek kiinduló állomása a Kína központi részén fekvő Zhengzhou városa. A visszajáratok a Távol-Keletre értékesített magyar áruk szállítmányozására is lehetőséget teremtenek, ami fontos szempont a magyar gazdaság erősítése szempontjából" - fejtette ki Schanda Tamás.

Folyamatos az áruk mozgása a Cargo City-ben!

A tavaly ősszel átadott új légi áru központ az elmúlt évben több új járattal is gazdagodott, mindemellett fontos bástyája a koronavírus elleni védekeznek, hiszen még a mai napig is számtalan járattal érkezik folyamatosan védőfelszerelés az országba.

Az elmúlt kilenc hónap cargo forgalma 95.588 tonnát árumennyiséget tett ki. Ez tavalyi év hasonló időszakához, a még közel 3 százalékos visszaesést tekintve is kiváló teljesítmény, hiszen a belly cargo járatok legtöbbje a mai naping nem közlekedik a korlátozások miatt.

Forrás: ITM

 

Újraindul az Aeroflot budapesti járata!

A tavaszi leállást követően szeptember 26-től újra üzemeltethet légi járatokat Budapest és Moszkva Sheremetyevo nemzetközi repülőtere között az orosz nemzeti légitársaság.

Flight review: Aeroflot B737-800 business class – Business Traveller

Kép forrása: Business Traveller

Az Aeroflot egyelőre csak október 24. dátumig töltötte fel oldalára a menetrendet, amely járatokra bárki foglalhat, de a beutazáshoz szükséges dokumentumokról, és igazolásokról minden utasnak saját magának kell gondoskodnia.

A heti két járat a csütörtöki és a szombati napokon fog közlekedni az alábbi menetrend szerint:

Csütörtök

Moszkva SVO - Budapest SU2030 10:10-12:00

Budapest-Moszkva SVO SU2031 12:50-16:30

Szombat

Moszkva SVO - Budapest SU2468 17:55-19:40

Budapest - Moszkva SVO SU2469 20:35-00:10 (másnap)

Az Aeroflot nem csak a Budapest és Moszkva közötti direkt utasokra számít a járatokon, hanem kedvező csatlakozást kínál több Aeroflot járatra/járatól, úgy mint Minszk, Bishkek, Nur-Szultan, Szöul, Male, Dubaj, Sanghaj, és Jereván.

A kirgizisztáni piacra vetett szemet a Wizz Air!

Újabb keleti terjeszkedés keretén belül Budapest lehet az első város ahonnan közvetlen légi járatot indíthat a Wizz Air Kirgizisztánba. A tárgyalások a napokban már megkezdődtek Budapesten.

Újra külügyi kapcsolat segítségével próbál belépni egy új Közép-ázsiai piacra a Wizz Air. Ennek keretén belül a Kirgiz Köztársaság külügyminisztere tegnapi budapesti látogatása során megvitatta a Bishkek - Budapest vagy más kirgiz várossal összekötést teremtő légi járat megnyitásának lehetőségeit a Wizz Air vezetőségével - írja a kirgiz Sputnik híroldal.

Bishkek város repterének jelenleg nincs jelentős európai légikapcsolata, az európai légitársaságok közül az Aeroflot, S7 Airlines, Ural Airlines, Pegasus és a Turkish Airlines van jelen járataival a reptéren.

A Wizz Air már korábban is aktív szerepet kapott a Magyar Kormány "keleti nyitás" közlekedési politikájában, hiszen ők voltak, akik közvetlen légi járatot indíthattak a Budapest-Baku, és a Budapest-Asztana vonalon. E járatok megnyitása a magyar külügy támogatása nélkül nehezen, vagy nem jöhetett volna létre.

Korábbi hírek szerint a Wizz Air Kirgizisztán mellett Üzbegisztánban is meg szeretne jelenni, és ennek részeként elindítani a Tashkent és Budapest közötti közvetlen légi járatot, amelyről korábban már személyesen is tárgyalt Váradi József vezérigazgató az üzbég felekkel.

 

süti beállítások módosítása