Kínai cargo járat elindításán és a közvetlen légi kapcsolat bővítésén dolgozik a Budapest Airport

p1140125.JPG

Budapest és Magyarország kelet-európai regionális kereskedelmi elosztó központ szerepéről is szó volt azokon a megbeszéléseken, amelyeket a budapesti repülőtér képviselő folytattak kínai partnereikkel Sanghajban. A dél-kínai metropolisz ad otthont a világ legnagyobb közlekedési és logisztikai szakmai találkozójának, amelynek keretében a Budapest Airport is bemutathatta a magyarországi fejlesztési lehetőségeket a kínai és a nemzetközi légi szállítmányozási cégek képviselőinek. Magyarország és Kína közötti légi kapcsolat bővítése már évek óta tervben van. A korábbi években már történtek tárgyalások a China Eastern Airlines vezetőivel , akik a legnagyobb nemzetközi útvonalhálózattal rendelkeznek Shanghaj Pudong Nemzetközi repülőterén, így feltételezhetően ők lehetnek Prága után Budapesten is azok, akik menetrendszerinti járatot fognak indítani a kínai metropoliszba. 

Személyszállító és cargo-járatok elindításának a lehetőségeiről is szó volt a Budapest Airport és a kínai légitársaságok, logisztikai cégek vezetőinek kétoldalú találkozóin a „Transport Logistic – China” nemzetközi fórum keretében. A világméretű kiállítást évente felváltva Münchenben illetve Sanghajban rendezik. Az Air Cargo China kiállítás megnyitó sajtótájékoztatóján Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója beszélt Magyarország és a budapesti repülőtér kedvező logisztikai elhelyezkedéséről, aminek révén kiváló regionális elosztó központot lehet kialakítani a jövőben.

A budapesti repülőtér számos előnyt kínál a kínai és nemzetközi logisztikai cégeknek egyaránt, különös tekintettel az e-kereskedelemből származó, vagyis az online rendelt termékek piaca terén. Ez utóbbi szegmens napjainkban Magyarországon is kiemelt fontosságú, 2017-ben a teljes hazai kiskereskedelem 4-5%-át tette ki.” – hangsúlyozta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. Hozzáfűzte: „Idén újabb nagyszabású logisztikai beruházást indítunk el Cargo City néven, amit már egy év múlva használatba vehetnek a partnereink.”

A sanghaji fórumon a Budapest Airport a hamburgi és a düsseldorfi testvér-repülőterekkel közös standon állított ki. A magyarországi szakemberek több új, potenciális cargo-járat elindításáról is folytattak egyeztetéseket és jelentős érdeklődést tapasztaltak kínai részről az Egy Övezet – Egy Út programhoz illeszkedően. A sanghaji fórumon a Budapest Airport vezetői magyar borok kóstolására is meginvitálták kínai és más nemzetiségű partnereiket, ezen a találkozón is részt vett Bolla Szilárd, Magyarország sanghaji főkonzulja, aki kiemelt jelentőségű támogatást nyújt a Budapest Airport részére a kínai járatok elindításához, illetve az üzleti találkozók megszervezéséhez is.

„Az elmúlt években a kínai gazdasági és politikai döntéshozók is kiemelt figyelmet fordítottak a közép-kelet európai régióra, így fontos, hogy ezt a kitüntetett figyelmet Magyarország a lehető legjobb módon használja ki saját külgazdasági céljainak eléréséhez. Jelenleg Budapest nem rendelkezik közvetlen légi összeköttetéssel a kelet- és dél-kínai, valamint délkelet-ázsiai térségbe, így mostanra már hiánypótlóvá vált a járat beindítása.” mondta Bolla Szilárd, Magyarország sanghaji főkonzulja. Azt is kifejtette, hogy „Kína a világ legnagyobb turista küldőországa, a térségünkbe irányuló turistaforgalom dinamikusan növekszik. Sanghajban Kína-szerte a legmagasabb az egy főre jutó elkölthető jövedelem, a Jangce-deltájában rendkívül gyorsan növekszik a társadalmi közép- és felső osztály aránya, ők külföldi utazásaik során a legtöbbet költő turisták közé tartoznak. Úgy vélem, most minden együtt áll ahhoz, hogy gazdasági és kulturális érdekeinket is képviselje egy Sanghaj-Budapest közvetlen légi járat, amelynek előmozdításán hazai partnereinkkel együtt intenzíven dolgozunk.

Az elmúlt évek

Magyarország és Kína között 2012-ig a Hainan Airlines üzemeltetett menetrendszerinti járatokat a Malévvel közös partnerségben. A magyar nemzeti légitársaság csődjét követően a Hainan azonban igen hamar „elrepült” Budapestről és az elmúlt években szinte körül ölelve Magyarországot más közeli országokban jelentek meg járataikkal (Ausztria, Csehország, Szerbia). 2015. május 1-jén azonban újraindultak a turisztikailag és gazdaságilag is fontos járatok, hiszen a kínai nemzeti légitársaság az Air China elindította új menetrendszerinti járatait a Peking-Minszk-Budapest-Peking útvonalon, melyek az óta a nyári időszakban hetente négy, míg télen hetente három alkalommal közlekednek. A járat Budapest felé a mai napig nem non-stop, ez pedig a szakemberek szerint rontja a versenyképességét, hiszen Varsó és Prága is non-stop járatokkal érhető el Pekingből.  

A magyar kormány és annak képviselete korábban több alkalommal is folytatott tárgyalásokat újabb légi járatok beindítása érdekében Kína és Magyarország között. Ezen tárgyalások az Air China és a China Eastern légitársaságokkal folytatódtak le. A Shanghaj-Budapest járat elindítása érdekében pedig korábban már többször is járt magyar delegáció a China Eastern légitársaságnál. De nem csak Shanghaj kerülhet a jövőben közelebb Budapesthez, hiszen a szakemberek szeretnék elérni, hogy  a Délnyugat-kínai régió nagyvárosaiba is induljanak járatok a magyar fővárosból. Így lehet, hogy a közeljövőben Shanghaj után akár Chongqing vagy Chengdu városába is eljuthatunk légi úton Budapestről.

Fénykép: Budapest Airport

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!