Új és kibővült üzleteválasztékkal indítja a nyarat a Budapest Airport!

img_3476.JPGMég nagyobb vásárlói élmény és még színesebb választék fogadja idén tavasszal a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérről induló utasokat. Az éttermi rész, vagyis a galérián található FoodCourt után egy szinttel lejjebb üzletek egész sora újul meg, és több új márkát és boltot is felavathatott a Budapest Airport a repülőtéri induló tranzit területén. 

Ha utazás, akkor szuvenírek: az utasok kedvelt ajándékboltja, a Memories of Hungary májustól több mint 250 négyzetméteren várja az érdeklődőket. (Jelenleg paravánok mögött folyik az üzlet átalakítása és felújítása.) A hívogató nyitott térben kialakított ajándékbolt magyar dísztárgyak, népművészeti és iparművészeti alkotások, édességek és ínyenc termékek óriási választékával Magyarország kirakataként tűnik fel májustól a repülőtéren.

Az eddiginél 65%-kal nagyobb területen és kibővített választékkal nyitott újra a gyerekek nagy kedvence, a Living Toys játékbolt, ahol a színes forgatagban immár a Disney plüssfiguráival is találkozhatnak a kicsik és a nagyok.

Májusban új helyen nyitja meg kapuit a Dorko márkabolt, ahol olyan magyar cipők, ruhadarabok és sporttáskák közül lehet választani, amiket hazai művészek alkotásai díszítenek. A dizájner darabok mellett megjelenik még egy exkluzív termékcsoport, a teljes magyar szurkolói kollekció, amely kizárólag a repülőtéri Dorko üzletben kapható. Azok sem maradnak azonban sportos és vagány darabok nélkül, akik nem a magyar márkák világában keresik a stílusukhoz közel álló terméket: az üzletben Adidas, Vans, Converse, Asics és New Balance cipők valamint kiegészítők is kaphatók.

Megújult a Costa Coffee is: nagy, nyitott térrel, a korábbinál 20 %-kal több férőhellyel és továbbra is remek kávékkal várja az utasokat. Fontos újítás, hogy az új bútorok asztalainak többségében még több, a mobileszközök töltésére alkalmas csatlakozókat is kialakítottak az utasok számára.

A megújuló egységek mellett azonban több új üzletet is köszönthet a Budapest Airport 2018 tavaszán a repülőtéren.

Magyarország legnagyobb optikai lánca, az Optic World exkluzív üzlettel várja az utasokat, ahol akár közvetlenül az indulás előtt is megvásárolhatók a legjobb minőségű kontaktlencsék vagy épp a legelegánsabb szemüvegek. Szemüvegkeretből pedig óriási a választék: a teljesség igénye nélkül RayBan, Oakley, Tom Ford, Guess, Maui Jim vagy épp Polaroid márkák kínálatából lehet válogatni. 

 London, Milánó és Las Vegas után Budapestet is meghódította az Inglot dekorkozmetikai márka. A budapesti belváros után májusban a repülőtéren is megnyitja kapuit a profi sminkesek által igen nagyra tartott kozmetikumokat forgalmazó üzlet. A márka különlegessége, hogy a vásárlók teljes mértékben szabad kezet kapnak a számukra tökéletes sminkpaletta összeállításában.

 A folyamatosan megújuló kereskedelmi szolgáltatások mellett a terminálépületen is felújításokat végez a Budapest Airport: a nyári csúcsra a 2A terminál területén új, a természetes fényt szétszóró padlóburkolatot építenek be. Az ülőbútorokat is lecserélik, kényelmesebb és modernebb székek és fotelek kapnak helyet a 2A terminál és a SkyCourt területén

30167730_10156291907497829_6922619941850079653_o.jpg

Régi vs. új - még mindig tart az idők során már kiöregedett és sok helyen hibás padlóburkolat cseréje a 2A Terminál belső indulási részein - Fényképek: Budapest Airport

„Úgy gondoljuk, az utazás már a repülőtéren kezdetét veszi, hiszen a folyamatosan megújuló kínálat miatt egyre inkább érdemes korábban érkezni a terminálra. Épp ezért számunkra a legfontosabb, hogy minőségi és emlékezetes vásárlói élményt nyújtsunk az utasoknak, mind a terminálépület, mind a kereskedelmi egységek színvonalának emelésével” – hangsúlyozta Dr. Patrick Bohl, a Budapest Airport kereskedelmi és reklámozási vezetője.

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!