A magyar AOC tanúsítvány megszerzését tervezi a LOT!

lotbud1_1.jpgA jövőben a LOT Polish Airlines egy magyar üzemben tartási engedélykérelmet (AOC-t) kíván benyújtani a magyar hatóság felé. A lengyelek ezen a lépése arra irányul, hogy lehetővé tegyék további új útvonalak megnyitását Magyarországról az Európai Unión kívül, például az egyik legfelkapottabb, és a mai napig kiszolgálatlan útvonalak sokaságával rendelkező Ázsiába - olvasható a lengyel Pasazer oldalán.

A lengyel nemzeti fuvarozónak a magyarországi légifuvarozó tanúsítvány megszerzésére vonatkozó terveit Adrian Kubicki, a LOT szóvivője a Pasazer-nek készített interjúban korábban már megerősítette. A magyar AOC rendkívül szükséges lenne ahhoz, hogy a LOT olyan országokba is nyisson járatokat Budapestről, ahová a légiközlekedést nem Európai Uniós többoldalú megállapodások, hanem a két ország közötti kétoldalú légiközlekedési megállapodás szabályozza. Így a LOT akár az elkövetkező években a budapesti bázisának fejlesztése érdekében az ázsiai régióban is elkezdhetne terjeszkedni. Azt, hogy LOT a magyar AOC engedélyt pontosan mikor is kívánja megszerezni, és benyújtani még nem ismert, viszont annak megszerzésével egy új magyar nemzeti légitársaságot is felépíthetnek a lengyelek, melynek a neve várhatóan MALOT lenne. A MALOT nevet már a használja is a légitársaság, hiszen a www.malot.hu oldalon keresztül is elérhető a LOT weblapjának a főoldala.

Egy sor lehetséges útvonal hever a LOT előtt!

Az amerikai járatok újraindulásával jelentős fehér foltot tudott eltüntetni a járathálózati térképéről a Budapest Airport, viszont mostantól a hangúly áthelyeződött a még inkább potenciálisabb ázsiai piacok felé. Az ázsiai útvonalak közül Hong Kong, Shanghaj, Szöul, Tokió, Szingapúr, Kuala Lumpur, Delhi, Mumbai városai vannak leginkább "rászorulva" potenciális utasszám alapján egy-egy közvetlen járat elindítására. Korábban a Magyar Kormány Keleti nyitás stratégiájaként újraindult a Peking-Budapest légijárat, melyet az állami Air China üzemeltet, Budapest felé egy 1,5 órás minszki kitérővel, viszont ezt más kínai járat 2015. május 1-je óta nem követte. Iparági információk szóltak a China Eastern Airlines budapesti megjelenéséről, de a társaság részéről érdemi járatindítás nem történt, pedig a Budapest-Shanghaj útvonalra potenciális jelöltek. Ha összehasonlítjuk a LOT jelenlegi ázsiai járathálózatát a budapesti potenciális útvonalakkal, jól látható, hogy a LOT már számos helyre repül az említett városok közül Varsóból. Sőt hamarosan még több útvonala lesz, hiszen májusban megnyitja Szingapúri járatát, és tervezi elindítani Delhibe is szolgáltatás.

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!