Üttörő lehetőség már 10 éve az Emirates fedélzetén!

emirates_fedelzeti_mobilhasznalat.jpgTörténelmet írt 2008 márciusában az Emirates, amikor a fedélzeti újítások úttörőjeként elsőként engedélyezte, hogy az utasok repülés közben is kezdeményezhessenek és fogadhassanak telefonhívást, valamint szöveges üzenetet küldhessenek a mobiltelefonjukról. A repüléstörténeti mérföldkő tizedik évfordulóját ünnepli idén a légitársaság.

Az első fedélzeti mobiltelefonhívást 2008. március 20-án indították az Emirates Dubajból Casablancába közlekedő EK751-es járatán, azóta pedig több mint 2,8 millió hívást bonyolítottak a fedélzeten: 60 százalékuk kimenő hívás volt, de a repülőgépek utasai több mint 1 millió bejövő hívást is fogadtak a fedélzeten. A leghosszabb, 3 óra 50 perces telefonhívást Orlando és Dubaj között regisztrálták 2018. február 5-én, az elmúlt tíz év során pedig 87 millió szöveges üzenetet küldtek és fogadtak az Emirates járatain utazók.

Fedélzeti szórakoztatás és hálózati összeköttetés területén az Emirates mindig is az innováció éllovasának számított: amellett, hogy 2008-ban elsőként tették lehetővé a fedélzeti mobiltelefon-használatot, szintén az Emirates volt az első légitársaság, amely 1992-ben a flottában található gép összes ülését beépített TV-képernyőkkel látta el. Napjainkban is a legszéleskörűbb és legkorszerűbb szórakoztató és kommunikációs szolgáltatásokat biztosítják az utasok számára: a díjnyertes ice fedélzeti szórakoztatórendszer például több mint 3 500 különböző csatornát és 700 filmet kínál a világ minden tájáról, a tartalomcsomag pedig a jövőben tovább bővül majd.

Az Emirates folyamatosan hangsúlyt fektet a hálózati összeköttetés és a Live TV szolgáltatás fejlesztésére is: a légitársaság gépeinek több mint 70 százalékán (köztük az összes Boeing 777-200LR, valamint 777-300ER típusokon) elérhető a Live TV, míg Wi-Fi kapcsolatot a gépek 98 százalékán, azaz a flotta szinte teljes egészén biztosítanak. A repülőgép bármely osztályán utazók 20MB ingyenes mobiladatforgalmat kapnak, melynek köszönhetően az Emirates fedélzetén csaknem 1 millió utas kapcsolódik a világhálóhoz minden hónapban.

A fedélzeti Wi-Fi szolgáltatás bővítésének részeként az Emirates Skywards tagok különleges előnyöket is élvezhetnek a tagsági szintjüktől és az utazási osztályuktól függően - a First és Business osztályon utazók például ingyenesen használhatják a teljes Wi-Fi hálózatot.

A TripAdvisor Travelers’ Choice® Awards for Airlines szavazásán 2017-ben az Emirates-t választották a világ legjobb légitársaságának, az APEX Passenger Choice Awards múltheti sanghaji díjátadóján pedig a legjobb közel-keleti fedélzeti szórakoztatórendszer, a legiobb Wi-Fi szolgáltatás, valamint a legjobb utazási élmény regionális kategóriájában arattak győzelmet.

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!