Több, mint 13 millió utassal zárta az évet a Budapest Airport

Minden szektorban rekordok születtek

26694407_2089835351043449_746591866_n.jpgSikerült! Ami még év elején nem tűnt biztosnak, azt év végére sikerült túl is teljesíteni, hiszen átlépte a 13 milliós határt a Budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér éves utasforgalma. Az utasforgalom mellett a cargo forgalom és a gépmozgások száma is rekorddal zárta az évet. De 2018-ban sem áll meg a növekedés, hiszen rekord számú szélestörzsű járattal találkozhatunk az idén nyáron a ferihegyi betonon, melyek között végre ott lesznek a régen várt USA járatok is.

Bár a budapesti repülőtér üzemeltetője még hivatalosan még nem jelentette be a repülőtér éves utasforgalmának az alakulását, szakmai oldalon már elérhetőek az adatok, melyek szerint Ferihegy 2017-ben összesen 13.097.239 utast indított és fogadott. Ez a szám +14,5%-al haladta meg a 2016-os évben mért adatot, +amikor 11,4 millió utast regisztráltak. Szinte hihetetlen, de a 2016-os évhez képest még gyorsabb növekedést tudott a repülőtér 2017-ben felmutatni, bár a növekedés üteme továbbra is az Uniós átlag feletti, még mindig nem éri el a régiós nagyok (Prága, Varsó) értékét.

A Budapest Airport a 2017-es év elején még 12-12,5 milliós éves utasszámmal kalkulált, ami a szokatlanul sok új téli új járatindítások, valamint a budapesti nagyrendezvények igen megdobtak és év végén sikerült megdönteni a 12 majd a 13 milliós határt is. Ekkora utasforgalmat a repülőtér történetében még soha sem mértek. A növekedés mértéke is nagyobb lett. Míg 2015-ös évről a 2016-os évre +1,1 millió fővel nőtt az utasszám, addig ez 2016-ról a 2017-es évre +1,7 millió lett.

A havi utasszámok is sorra rekorddal zárultak!

A repülőtér havi utasforgalmának a mennyisége a 2017-es évben összesen kilenc hónapban zárt egymillió fő felett, sőt augusztusban az abszolút havi utasforgalom is megdőlt. Ez a szám 2016-ban csupán hat hónap volt. A havi utasszám dinamikus növekedése jól mutatja, hogy a repülőtér korábbi szezonalitása kezd eltűnni (tél/nyár). Míg évekkel korábban a téli hónapokban visszaesett az utasszám és a növekedés, most már kiugróan magasan sikerült a kevésbé forgalmasnak mondható téli időszak alatt is növelni az utasforgalmat, köszönhetően a légitársaságok (főleg a fapadosok) új járatainak és járatsűrítésének. A 2017/2018-as téli menetrendben minden eddiginél több új járat indult/indul köszönhetően a Ryanair jelentős számú új járatának is. Az ír légitársaság az elmúlt évek lassú fejlesztését követően ismét "belehúzott" Budapesten és a téli menetrendi időszakban öt új járatot indított, ezzel azonban nem sikerült beelőznie riválisát a Wizz Airt aki a tavalyi év során 14 új útvonallal bővítette budapesti bázisának kínálatát.

A tavalyi év decemberi hónapja sem volt még soha ilyen erős, hiszen 1.002.286 utast regisztráltak. Ez +12,7%-os növekedést jelentett a korábbi decemberhez képest.

Régiós szerepünk

Bár a varsói Chopin és a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtereinek éves utasforgalma egyelőre nem került nyilvánosságra, a két repülőtér utasforgalma az idei év december végére meghaladta a 15-15 milliót, sőt Varsó sereghajtóként ezt túl is szárnyalta a decemberi hónap végére már több, mint félmillió utassal. Amíg a Balkánra tekintve Belgrád 5,7 milliós éves utasszámmal, Zágráb pedig 3,1 millióval zárta a 2017-es évet.

Most jön még a java!

A 2018-as év további rekord utasszámot és erőteljes növekedést eredményezhet hiszen minden eddiginél forgalmasabb nyár elé nézhet a budapesti repülőtér köszönhetően a Magyarország és az Egyesült Államok között közel 6 éve megszűnt közvetlen légikapcsolat újraéledésének, melyet rögtön két (American Airlines, LOT) légitársaság és három új útvonala (New York, Chicago, Philadelphia) fog összekötni. Az amerikai kapcsolatok újraéledése rendkívül nagy és kiélezett versenyt indított el a piacon, mely az árak zuhanásához is vezetett ezen a három útvonalon. Az amerikai felé utazókból eddig profitáló nyugat európai HUB légitársaságok sorra akcióznak és kedvezményeket vagy extra szolgáltatásokat és jobb csatlakozó járatokat kínálva próbálnak versenyezni a közvetlen járatokkal.

000004603_1d_5728_copy_jpg_jpg_maxi1.jpg

Közel hat év után visszatér Budapestre az American Airlines Boeing 767-es repülőgépe. A légitársaság 2011 tavaszán indított New York JFK és Budapest között szezonálisan közlekedő menetrendszerinti járatokat a Malév partnerségének köszönhetően, amit később a tervezettel ellentétben a Malév csődjét követően és a társaságot fenyegető csődveszély miatt végül nem indított újra (Fénykép: Budapest Airport)

De az idei évben minden eddiginél korábban tér vissza Budapestre az Air Canada Rouge járata is, mely a legforgalmasabb nyári időszakokban már napi járatként fog Torontó és Budapest között repülni. A légitársaság már a harmadik szezonját kezdi meg Ferihegyen. A látott statisztikai adatok alapján igen szépen számokat produkálnak. Ezt erősíti az is, hogy nem egyszer bővítették már szolgáltatásukat az elmúlt három év során. A légitársaságtól sokan egész éves járatot várnak, ami érthető is hiszen az Air Canada járataival egyetlen torontói csatlakozással nem csak Kanadán belül repülhetünk, hanem az USA, valamint Közép-Amerika nagyvárosaiba is könnyen eljuthatunk, mindemellett az USA-ba való beléptetés jóval egyszerűbb és gyorsabb lehet a torontói repülőtéren keresztül. Az egész éves járatra adhat bizakodást, hogy a Rouge az idei évben még tovább marad Budapesten, hiszen utolsó járata október 26-án indul Budapestről.

kep4.png

Ők lesznek vajon a következő új útvonalak? (Fénykép: Budapest Airport)

A Rouge mellett egy sor hagyományos légitársaság növeli budapesti jelenlétét az idei nyáron:

  • Lufthansa-Frankfurt 5-ről napi 6 járatpárra március 25-től
  • Finnair-Helsinki 2-ről napi 3  és egyes csütörtöki napokon 4 járatpárra
  • Air Baltic-Riga: a meglévő Bombardier Q400-as turbólégcsavaros gépek helyett, a legújabb és legmodernebb  Bombardier CS300-as repülőgépek állnak az útvonalon forgalomba március 28-tól
  • Iberia-Madrid: +1 járatpár áprilisban vasárnaponként
  • Aegean-Athén 4-ről heti 5 járatpárra június 26-tól
  • LOT Polish Airlines-Varsó Chopin a meglévő négy helyett, öt járatpárral érhető el március 25-től
  • Qatar Airways-Doha augusztus 1-től október 27-ig az esti járatokon Airbus A320-helyett Airbus A330-as repülőgépek

rougeac.png

Rouge&Air Canada? Varsóban idén nyártól az Air Canada veszi át a Rouge járatait. Budapesten vajon ez meg fog történni? És ha igen vajon van esély az egész éves járatra?

Mindezen fejlesztések mellett a fapadosok is újabb járatokat fognak még az idei évben bejelenteni. A már bejelentettek között vannak:

  • Wizz Air- Stavanger március 15-től, Athén március 25-től, Bázel május 3-tól
  • Ryanair- Santander március 26-tól, Paphos újraindul március 27-től, Szaloniki július 1-től
  • easyJet - Berlin Tegel január 10-től

További fejlesztések szükségesek az utasszám növekedése miatt!

ferihegy2020.JPG

Egy olyan fejlesztés, mint a terminálbővítés csökkenheti a zsúfoltságot, bár erről egyelőre részletes tervek nem ismertek, de az sem vajon mikor tűnik el az A oldalról a sokak által csak bádognak becézett építmény (Ábra: Budapest Airport)

A repülőtéren jelenlegi is zajlik a várhatóan augusztusban átadásra kerülő új B utasmóló építési munkálatai, melynek köszönhetően a repülőtér várhatóan sokkal rugalmasabban tudja majd kiszolgálni a B oldalon megnövekedett igényeket és az eddig még nem látott nagygépes forgalmat. Az idei ünnepek utáni rohamban és már a korábbi nyári csúcsok során számtalan kellemetlen hosszú várakozást és terminálon kígyózó sorokat okozott a repülőtér biztonsági csatornáinak teljesítőképessége. Míg a tavalyi év során az üzemeltető újabb utasfelvételi, más néven check in pultokat helyezett üzembe a B terminál korábbi üzemi és biztonsági folyosójának területein (az utolsó erre alkalmas terminál területeket átalakítva), addig a jövőre nézve további bővítés van tervben, mégpedig egy "okosterminálként" vagy "2C" terminálként becézett projekt keretében. Ennek értelmében és a jelenleg ismert tervek alapján az A terminál melletti részen egy új terminálrész épülne új pultokkal, valamint a meglévő A terminálon tovább bővülhetne a biztonsági csatornák száma. Az erőteljes utasforgalom növekedés e terv mihamarabbi megvalósítását készteti.

Cargo és a gépmozgások száma is nagyot hasított!

A 2017-es év során 127 ezer tonna légi árut kezelt a budapesti repülőtér. E szám +6,9%-al haladta meg a 2016-os éves adatot, amikor 112 ezer tonnát regisztráltak. A légiáru forgalom erőteljesen növekszik Budapesten. Ennek jele az új még be nem jelentett Air Bridge Cargo járat is, ami idén januártól egy újabb 747-es cargo gépet hoz Budapestre, valamint a kínai légi áru központtá válás szerepe is, melyben az STO Express menetrendszerinti kínai cargo járata segíthet. Mindezek mellett az idei évben várhatóan elkezdődhet a BUD2020-as fejlesztési program keretében épülő Cargo City beruházás is. 

Gépmozgások számában 2017-ben 102.747 le és felszállást regisztráltak. A szám +6,9%-al haladta meg a 2016-ban mért adatot, ami 96.141 fel és leszállás volt.

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!