Jövő nyártól még több Lufthansa gép száll le Debrecenben!

debre20160411004.jpgA 2018-as nyári menetrendtől immár csütörtökön és vasárnap is közlekedik a München – Debrecen járat, ennek köszönhetően kétharmadával nő a járatszám az útvonalon, mely úgy tűnik a vártakon felül teljesít a tavaly áprilisi indulása óta.

A második Magyarországot érintő bővítését jelentette be a Deutsche Lufthansa AG a 2018-as nyári menetrend életbe lépésétől: a korábbi tájékoztatás értelmében jövő március végétől (március 25.) ötről hatra emelkedik a Budapest és Frankfurt közötti napi járatok száma, most pedig a Debrecenben és környékén élők számára szolgál jó hírrel a német légitársaság. A 2016. április 11-étől München és Debrecen között hétfőn, szerdán és pénteken közlekedő járat a jövő évi nyári menetrend 2018. március 25-i életbe lépésétől hetente ötször, hétfőn, szerdán, csütörtökön, pénteken és vasárnap is repülni fog (október 21-ig) a két város között. Ezzel a lépéssel tovább bővülnek mind az üzleti, mind a szabadidős céllal repülő utazók lehetőségei, illetve a cívisváros elérhetősége is tovább javul az Európa legjobbjának választott bajor repülőtérről.

„A megemelt járatszámot a folyamatosan növekvő kereslet teszi lehetővé, így még nagyobb rugalmasságot biztosítunk a Debrecenben és régióban növekvő számban megtelepedő cégek számára munkatársaik utazása során. A határon túlról is egyre több turista választja a Debreceni Repülőteret Európán belüli, vagy  interkontinentális utazásaihoz, számukra, illetve a Debrecenben tanuló külföldi diákok számára pedig főleg a vasárnapi járat teszi még egyszerűbbé az utazást” – mondta Antal Gábor, a Lufthansa Csoport magyarországi country managere.

A repülőgép típusa nem változik!

A Lufthansa továbbra is Bombardier CRJ 900-as típusú gépet üzemeltet az útvonalon, 98 férőhellyel, üzleti és turista osztályos kialakításban. A menetrend egyedül a pénteki napon módosul: a többi naphoz képest 40 perccel korábban indul, illetve érkezik a járat.


A Lufthansa München – Debrecen járata a 2018-as nyári menetrendben

 

München - Debrecen

            Járatszám      Indulás Érkezés Menetidő  Közlekedik

            LH1686           11:20   12:45       1:25            hétfő, szerda, csütörtök, vasárnap

            LH1686           10:40   12:05       1:25            péntek

Debrecen - München

            Járatszám      Indulás Érkezés Menetidő  Közlekedik

            LH1687           13:20     14:50      1:30            hétfő, szerda, csütörtök, vasárnap

            LH1687           12:40     14:10      1:30            péntek

Fénykép: autószektor

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!