Betekinthettünk az Emirates budapesti járatának fedélzetére

Olvass, válaszolj és egy kis szerencsével nyerhetsz is!

emirates_tripli3.jpg

Igen érdekes és izgalmas repülőgépbejárással egybekötött bemutatóra invitált a mai napon az Emirates légitársaság, mely során közelebbről is megismerhettük az alig egy éve Budapestre közeledő Boeing 777-300ER típusú repülőgépüket. A látogatás fénypontja volt, amikor a repülőgépen két a légitársaságnál dolgozó, magyar utaskísérő kíséretében ismerhettük meg, milyen magas színvonalú szolgáltatást kínál a Budapest és Dubaj között közlekedő repülőgép. A következő sorokban betekintést nyerhettek milyen jelenleg az egyetlen Boeing 777-es repülőgéppel teljesített járat fedélzetén utazni Budapestről, valamint igen érdekes részleteket olvashattok a utaskísérőkkel készített interjúból. De ha ez nem lenne elég, még nyerhettek is, hiszen ha gondosan végigolvassátok a következő sorokat, teljesítitek a feltételeket és válaszoltok az egyszerű kérdésekre, most tietek lehet egy 1:200-as méretarányú Offical Licensed Emirates 777-es repülőgép modell, amit az én felajánlásomból egy szerencsés olvasó megnyerhet! Hajrá!

Közel 3 éve lesz annak hamarosan, hogy első alkalommal landolt menetrendszerinti Emirates festésű repülőgép a ferihegyi betonon. A légitársaság azóta kétszer is típust váltott a Budapest és Dubaj között naponta közlekedő járatán, mely igen közkedveltté vált a magyar utasok körében is, hiszen Dubajon keresztül szó szerint "kinyílik a világ". Ez köszönhető annak, hogy a légitársaság csaknem 140 várossal köti össze Dubajban található központját, és egy rövid átszállással juthatunk el Ausztrália, Új-Zéland, Kína, India, Japán vagy a Közel-Kelet népszerű városaiba. Az Emirates volt az első aki a Malév csődjét követően szélestörzsű repülőgéppel indított járatot Budapestről, mindemellett a légitársaság a mai napig az egyetlen aki naponta menetrendszerinti Boeing 777-es repülőgéppel közlekedik a magyar fővárosból. Az Emirates 2015. december 1-je óta repteti Budapestre Boeing 777-es repülőgépeit, mely járatok idén februárig hivatalosan a típuscsalád -300-as változataival közlekedtek, amit a sajtónak most bemutatott, modernebb -300ER változat váltott le. Vitathatatlan, hogy a jelenleg az útvonalon használt repülőgép a legmodernebb szélestörzsű utasszállító repülőgép ami Budapestre közlekedik, mindezt bizonyítja az is, hogy a mai napon bemutatott A6-EPT lajtromjelet viselő gépük alig múlt 1 éves. A budapesti 777-es jelenleg két osztályos konfigurációban repül: Economy és Business. Bár korábban a First Class termék is elérhető volt a Budapest-Dubaj útvonalon, ezt azonban kivette a légitársaság a kínálatából, így jelenleg összesen 428 ülőhelyet kínál naponta a légijárat. Ismerjük meg az osztályokat!

Egy kis luxus: ágyban repülni

Mikor az óriásgép ajtaján belép az ember, az olyan, mint kisgyereknek az édességbolt, hiszen jómagam ezelőtt csak egyszer a régebbi -300-as típus fedélzetén jártam, így számomra is újdonság volt látni az Emirates ezen típusát. Legelőször a Business Class faberakást idéző látványa és a légitársaság aranyszínű logója fogta meg a tekintetemet. A Business osztály nem mondható hatalmasnak, hiszen 42 darab ilyen ülőhely található a fedélzeten, míg turistából 386-ami már azért soknak mondható egy szélestörzsű gép esetén is.

Az üzleti osztály utasai számára minden kényelem biztosított, hiszen a tágas és ággyá alakítható ülések, a 65 inches üléstávolság, valamint az iparág egyik legnagyobb LCD  (20 inch) pihentető és exkluzív utazási élmény nyújt még ezen a középtávnak mondható 5 órás úton is. De nem csak az ülés kényelme, hanem a fedélzeti menü gazdag választéka és az apróbb dolgok is, mint az, hogy minden Business utas a híres olasz luxuscikk gyártó Bvlgari kis neszesszerét is megkapja utazása során, melyben a kis kiszerelésű kölni mellett, apróbb az utazás kényelmét segítő kellékek is találhatók. Az Emirates magyar légikisasszonyától Vandától, azt is megtudhattuk milyen gazdag ital és ételválaszték kerül az útvonalon utazó utasok elé. Minden Business Class utast több fogásos menü várja, mely alapja olyan ételek, mint a hal csirke, vagy vegetáriánus ételek friss gyümölcs, sajttál, és kiváló minőségű svájci vagy belga csokoládé válogatás. Az utas a szomját, akár egy 1996-os évjáratú portói borral is olthatja, de mindemellett széles borválaszték és pezsgő is várja az utasokat, melyben olyan borok is helyet kaptak, amit kizárólag az Emirates számára palackoztak, és válogattak ki neves borszakértők. Ami igazi kuriózum és megszokott szokás egy Business utazás előtt, hogy a repülőgép felszállása előtt minden Business Class utas egy pohár pezsgőt és gyümölcsleveket kortyolgathat.

Galéria Emirates Business Class

 Az Emirates menük tervezéséért felelős csapat magasan képzett séfekből áll, akik nagy tapasztalattal rendelkeznek és azt az egyszerű nézetet vallják, hogy az ételeket alkotó hozzávalóknak tökéletesnek kell lenniük. Ennek érdekében rengeteg időt töltenek a legjobb alapanyagok felkutatásával a világ minden tájáról, hogy ínycsiklandó ételeket készítsenek. A légitársaság fedélzeti menüje minden hónapban változik és egy, az Emirates csapatába tartozó szakképzett menedzsere állítja össze. Olyan szempontokat vesznek figyelembe mint például egy adott fogás súlya és nagysága, hiszen így minimálisra csökkenthető a kárba veszett ételek mennyisége, valamint ez biztosítja többek között azt is, hogy az ételek elférjenek a fedélzeti ételes kocsikon

A gyerekek birodalma a repülőgépen

22207424_1975779922448993_451694634_n.jpg

A repülőgép igen hosszú folyosóján folytatva gépbejárásunkat az átléptünk az Economy osztályra ahol szintén ízlésesen tálalt gyerekfogások és számtalan gyermekek számára szóló játék látványa fogadott minket. Hát igen, itt a legkisebbekről sem feledkeznek meg, hiszen számukra speciális fedélzeti menü áll rendelkezésre, amit a szülők még a repülőjegy foglalásakor tudnak a légitársaság weboldalán igényelni. A kisbabával utazó családoknak a személyzet a baba ételének és cumisüvegének felmelegítésében is szívesen nyújt segítséget. A gyerekmenü összeállításánál a légitársaság figyelmet fordít arra, hogy egészséges és ízletes fogások kerüljenek a kicsik elé, de arra is hogy a nassolási vágyukat enyhítse, hisz melyik kisgyerek nem örülne például az Oreo keksznek. A kicsik a gyerekmenü mellé különböző készséget fejlesztő játékokat is kapnak, melyek segítenek abban, hogy az utazás során lekössék a figyelmüket. A játékok mellett az Emirates "ütőkártyája" az ice szórakoztató rendszer gyermektartalmakkal is gondoskodik, hogy ne teljen unalmasan az utazás ideje, anya és apa pedig pihenni is tudjon.

Turistaosztály, de még sem az a megszokott

Mint említettem, az Emirates budapesti repülőgépének legnagyobb részét az Economy osztály teszi ki. Ezen az osztályon összesen 386 darab, speciálisan tervezett és kialakított ülés található 3-4-3-as konfigurációval és 2-4-2-es konfigurációval a hátsó sorokban. A székek távolsága általában 33 inch. Minden Economy ülés dönthető és üléspárnával, valamint USB töltővel rendelkezik! Az ülések előtti háttámlában a megszokott, hasonló osztályokon található IFE képernyőkhöz képest nagyobb LCD képernyők helyezkednek el, melyekhez az ülésből kivehető LCD kijelzős kontroller is tartozik, melyen keresztül SMS-t küldhetünk, vagy telefonálhatunk a hitelkártyánk terhére. Az Economy osztályon is az ice rendszere az, ami igazán tartalmassá teszi az utazás közbeni szórakozást, hiszen a 11-szeres Skytrax győztes rendszer a Business osztályhoz hasonlóan 2500 csatornát kínál, melyben több száz nemzetközi film, több 1000 órányi tévéműsor és zeneszám, valamint, több mint 100 videojáték található. De az ICE rendszere ezen felül mutatja a repülőgépre felszerelt külső kamerák képét is, valamint a legfrissebb híreket is, de akár élő TV műsort is nézhetünk rajta, sőt magyar filmeket is, hiszen 2016 júniusában magyar filmek jelentek megy az Emirates ice fedélzeti szórakoztató rendszerében. Az utasok így már olyan magyar sikerfilmek között is válogathatnak, mint a Liza, a rókatündér vagy a Mancs mentőkutya élete ihlette mese. A légitársaság folyamatosan bővíti a magyar filmek kínálatát annak érdekében, hogy a magyar utasok még inkább otthon érezzék magukat.

Galéria Emirates Economy Class

Wi-Fi a fedélzeten

Az Emirates fedélzeti Wi-Fi kapcsolatot is biztosít a Business és Economy osztályon utazóknak, hogy online maradhassanak a repülőút során, mely az alábbiak szerint érhető el:

Korlátlan adatforgalom az Emirates Skywards hűségprogram Platina és Arany szintű tagjai számára.

Korlátlan adatforgalom minden Business osztályon utazó Emirates Skywards tag számára.

Akár 50 százalék kedvezmény az Economy osztályon utazó Emirates Skywards Ezüst és Kék hűségszintű tagjainak.

Ingyenes 20MB adatforgalom a bejelentkezést követő első két órában minden utasnak.

A légitársaság Skywards hűségprogramjának Platina és Arany szintű tagjai számára korlátlan és ingyenes Wi-Fi áll rendelkezésre a repülőútjuk során, függetlenül attól, hogy milyen osztályon utaznak. Ugyanez érvényes a Business osztályon utazó Skywards tagoknak. Az Economy osztályon utazók és a hűségprogramban részt nem vevők a korábbi 10MB ingyenes adatforgalom dupláját, azaz 20MB-ot használhatnak a bejelentkezést követő első két órában.

Az utasok 150MB-os, illetve 500MB-os csomagokban kedvező áron vásárolhatnak további adatforgalmat, a Skywards Ezüst és Kék szintű tagjai pedig további kedvezményekre jogosultak.

Ismerj meg két magyar utaskísérőt!

22215142_1975785485781770_1137453926_n.jpgMivel az Emirates egy globális légicég, emiatt járatain a világ minden tájáról származó légiutaskísérőkkel is találkozhatunk. A budapesti járaton egy biztos mindig van. A mai napon két csodás utaskísérő kalauzolt végig minket a gép fedélzetén. Ismerjétek meg Vandát, és Istvánt, akik hihetetlen de egy városból Szentesről érkeztek a világ egyik legnagyobb légitársaságához.

Vanda immár négy éve dolgozik az Emiratesnél, melyből kettő évet az Economy Class osztályon töltött, és kettő éve már a Business Class osztályon áll az utasok rendelkezésére. Vanda az interjú során elmondta, hogy az ő személyes kedvence a légitársaság flottájából az Airbus A380-as repülőgép, melynek mérete és szolgáltatásai a mai napig lenyűgözik az utasokat. Megtudtuk, hogy nagyon szeret repülni, de kedvenc célállomása a mai napig nem más, mint Budapest, de a magyar főváros mellett abszolút favoritja New York, ahová ha teheti előre felírja magát. Kíváncsi voltam vajon volt-e már híres emberrel dolga az fedélzeten, mint kiderült igen hiszen nemrégen maga Roberto Cavalli is az Emirates szolgáltatását vette igénybe a Dubaj-Milánó útvonalon, persze Cavallit a repülőgépen privát szféra övezte, amit a légitársaság szigorúan is vesz a hasonló utasoknál.

István esetében kiderült, hogy igen szerencsés steward, hiszen az adandó első felvételi alkalommal sikerült bekerülnie a sokak által "irigyelt" állásra. Ő egyszer csak azon kapta fel a fejét, hogy már Dubajban van, és a légitársaság tréningjén áll helyt. Ő számára is Budapest az első számú Emirates célállomás, hiszen, mint tudjuk, mindenhol jó de a legjobb otthon.

Ha felkeltette a figyelmed a szakma, akkor számtalan alkalommal Budapesten is tudsz jelentkezni a légitársasághoz, hiszen a fővárosban is szokott Emirates toborzó kampány lenni!

 

Játssz te is!

 

Válaszolj négy kérdésre helyesen, oszd meg Facebook oldaladon ezt a bejegyzést és likeold a a BUDflyer Facebook oldalát, hogy egy kis szerencsével megnyerhesd a képen látható Emirates Offical Licensed Boeing 777-300ER típusú modell repülőgépet. A helyes válaszokat neveddel együtt október 22-ig küldheted el a jatek.budflyer@gmail.com e-mail címre. Sorsolás október 23-án! A nyertes nevét a blog Facebook oldalán olvashatjátok majd. Játékszabályzat lent olvasható. Sok szerencsét!

10059317a_p.jpg

 

1. Milyen típusú repülőgéppel teljesíti napjainkban a budapesti járatait az Emirates

A: Boeing 777-300ER

B: Boeing 777-300

C: Boeing 777-200LR

2. Mióta közlekedik az Emirates színeiben menetrendszerinti Boeing 777-es repülőgép Budapestre?

A: 2014. október 1.

B: 2015. december 1.

C: 2016. február 1.

3. Hány fedélzeti osztály található jelenleg a budapesti járatokon

A: kettő (Economy, Business)

B: három (Economy, Business, First)

C: négy (Economy, Premium Economy, Business, First)

4. Melyik Vanda kedvenc repülőgép típusa az Emirates flottából?

A: Airbus A380

B: Airbus A330

C: Boeing 777

 

Játékszabályzat: Jelen játékot a BUDflyer blog szervezi! A játékban résztvevő elfogadja a játékszabályzatot. A nyertes nevének kisorsolása random név generátorral történik. A játékban történő részvétel feltétele a blog Facebook oldalának lájkolása, a feltett négy kérdésre történő helyes válasz e-mailben történő elküldése, valamint a nyereményjátékra felhívó Facebook bejegyzés megosztása. A szerencsés nyertes e-mailben értesítésre kerül A nyeremény átvételére személyesen Budapesten van lehetőség előre megbeszélt időpontban. A nyertes hozzájárul, hogy neve megjelenjen a blog Facebook oldalának a nyereményjáték eredményét tartalmazó bejegyzésében. A nyeremény pénzre, vagy más értékre nem váltható. A nyertes kisorsolásán, és értesítésén túl a BUDflyer blog más adatkezelést nem végez a játék során megadott adatokkal, azokat a nyertes kisorsolását követő 7 napon belül törli. Ha a nyertes nem jelentkezik 4 napon belül nyereményéért, akkor pót nyertes kerül kisorsolásra. Ebben az esetben a nyeremény a pótnyertest illeti, valamint abban az esetben is, ha azért a nyertes a pótnyertes kisorsolását követően jelentkezik. Ezt a nyereményjátékot a Facebook semmilyen formában nem támogatja, azzal összefüggésbe nem hozható. A nyeremény nem átruházható!

Borítóképért köszönet Polesz Ábelnek!

 

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!