16%-al növekedett az utasforgalom augusztusban Budapesten

budapest-transfer-hotels-to-budapest-airport-in-budapest-160972.jpgIdén augusztusban ismét sikerült jóval felülmúlni a tavalyi statisztikát, hiszen továbbra is jelentősen növekszik a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utas és légiáru forgalma.

Idén augusztusban a júliusi hónaphoz hasonlóan több, mint 1,3 millió érkező és induló utas fordult meg a repülőtér kettes termináljain, ezzel +16%-al sikerült felülmúlni a tavalyi év augusztusát, amikor 1.149.419 utast regisztráltak. Az az több, mint 183 ezer fővel több használta idén augusztusban a repülőteret tavalyhoz képest. Az év első 8 hónapjában az eddig mért adatok alapján több, mint 8,5 millió utasa volt a Budapest Airportnak. Ha azt vesszük figyelembe, hogy 2010-ben amikor még a Malév is megvolt, akkor év végén 8,2 millió utasa volt a repülőtérnek, azonban mostanra ez a szám, már négy hónappal év vége előtt megdőlt.

A légiáru forgalomban a magas bázis miatt kisebb növekedés következett be ebben a hónapban. Csupán + 2,1%-al (10.135 tonna) sikerült a tavalyi augusztusi adatot felülmúlni.

A gépmozgások számában +7,9%-os növekedés következett be így a le és felszálló repülőgépek száma idén augusztusban 9768 volt.

Az előttünk álló téli időszakban várhatóan még nagyobb %-os arányban nőhet a havi utasforgalom, hiszen az idei téli menetrend lehet a repülőtér eddigi legforgalmasabb téli időszaka, köszönhetően a Ryanair és a Wizz Air új járatainak, a Lufthansa és az Aeroflot napi járatszám bővítésének, és a spanyol Iberia járatainak a téli szezonban történő megtartásának is.

Forrás: CAPA

Fénykép: Lonelyplanet

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!