Amerikával nem ér véget! További kiszolgálatlan hosszútávú útvonalak megnyitása előtt van lehetőség

2153985.jpg

A LOT két új közvetlenül Budapestről induló amerikai járatának köszönhetően, két kiszolgálatlan hosszútávú útvonal tűnik el a Budapest Airport "Unserved routes" listájáról, mégpedig New York és Chicago városának a neve. Ez azonban nem jelenti azt, hogy további közvetlen hosszútávú útvonalakra ne lenne magas a kereslet Budapesten. Sőt a a jövőben akár ezen útvonalakon indulhatnak az újabb járatok Budapestről. A korábbi lista bővült, de vajon mely városok vannak rajta?

Egy-egy ilyen útvonal előkészítése és a járat beindítása éveket vehet igénybe, hiszen számtalan statisztika, tény, és forgalmi adat, nem mellesleg jó marketing és ár is kell ahhoz, hogy egy-egy új légitársaságot Budapestre csábítsanak a szakemberek. Az elmúlt évek kemény munkájának köszönhetően újraindult a Budapest és Peking közötti légijárat, mely még a Malév bedőlését követően szűnt meg, hiszen a Hainan Airlines "futva" menekült el Ferihegyről. Azóta a légitársaság már Prágában jelen van és hamarosan Belgrádban is megvetik a lábukat. A hosszútávú járatok portfóliójának bővülésének következő szakasza a New York JFK és Chicago járat beindítása lesz, melyet nagy meglepetésünkre a LOT vállalt magára. A most bejelentett amerikai járatok mellett azonban további számtalan, és remek hosszútávú útvonal hever kihasználatlanul Budapesten, annak ellenére, hogy a hagyományos HUB-ra ráhordó, és a nagy Közel-keleti társaságok szállítják ezen városok utasait jelenleg. Az Egyesült Államokon kívül nagy potenciállal rendelkezik az Ázsiai régió is, ahonnan öt város neve is szerepel a listán. Mindemellett, és a két új USA járaton felül, még kettő Egyesült Államokbeli úticél hever kiszolgálatlanul, ami rendelkezik a potenciális utasszámmal egy közvetlen légijárat beindításához. A LOT budapesti bázisnyitásával pedig ott van a lehetősége annak is, hogy a légitársaság további, a listán is szereplő célállomásokat vegyen fel a járathálózatába. Ez viszont múlik azon, hogy sikeres lesz-e a két új amerikai járat.

Kiszolgálatlan hosszútávú járatot igénylő városok

Bangkok: Anno a Malév és a Travel Serbice charter és menetrendszerinti járatai szállították a nyaralni vágyó utasokat Budapestről a thaiföldi fővárosba. Az útvonal ma még kedveltebb, mint akkoriban, de még sincs légitársaság aki belevágna a járatindításba, még hacsak egy szezonális járatot is indítana. A tavalyi év vége felé a nemzetközi sajtóban megjelent, hogy esetleg a Thai Air Asia indítana a V4 régió városaiba (Prága, Varsó, Budapest) menetrendszerinti járatokat Budapestről az idei évben, ez azonban a mai napig nem valósult meg, holott Kelet-Európában jelen van egy nagy, de kielégítetlen kereslet a közvetlen thaiföldi repülő járatok iránt. Mindeközben az idén télen Bécsben már a harmadik légitársaság, a Thai Airways indít új közvetlen légijáratot Bangkok városába. 

Hongkong: Budapesthez legközelebb Bécsbe kell autóznunk, hogy az osztrák légitársaság közvetlen járatára fel tudjunk szállni. Korábban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Hongkongban folytatott tárgyalásokat, mely során szóba került egy esetleges Budapest és Hongkong közötti közvetlen légijárat létesítése is. Ezt erősíti, hogy a kelet- és közép-európai térségben Magyarország Hongkong legjelentősebb kereskedelmi partnere. hongkongi légikikötő négy nagy légitársaságnak a bázis repülőtere (Cathay Pacific, Cathay Dragon, Hong Kong Airlines, HK Express - low cost társaság). A Cathay jelenlegi rossz gazdasági helyzete, és a HUB központokra való koncentrálása esélytelenné teszi egy budapesti járat indítását. Egyedül a kínai HNA csoport tulajdonában lévő Hong Kong Airlines jöhetne szóba, de ők egyelőre az Egyesült Államok felé terjeszkednek, európai járatuk nincs még.

hong-kong-airlines-1.jpg

Elsőre ugye hogy a Hainan ugrott be? Fénykép: prodije magazine

Kulala Lumpur: Új név a listán. Az útvonalon egyedüliként az Air Asia X merülhet fel üzemeltetőként, ők azonban egyelőre halogatják az európai piacra való újbóli visszatérést. Holott korábban Bangkokhoz hasonlóan ide is felmerült, hogy járatot indít a légitársaság.

Los Angeles: szintén új név a listán magas utaspotenciállal. Üzemeltetője várhatóan a LOT lehet. A LOT Budapestről induló amerikai járatainak nyilvánosság elé kerülésekor, még L.A. városának neve szerepelt New York mellett, de végül Chicago lett a második célállomás. Érdekes tény, hogy az első negyedévben Budapestről több indirekt utas volt ezen az útvonalon, mint Prágából.

Miami: New York után a második amerikai célállomás az indirekt utasok száma szerint, az első negyedévben mért adatok alapján. Egy jövőbeli járat üzemeltetője vagy az American, vagy szintén a LOT lehet.

asiana1.jpg

Visszatér-e valaha Budapestre az Asiana? Vagy lehet a Korean Air lép a járatnyitás ügyében? Fénykép:btmagazine

Szöul: New York városa után a második útvonal mely a legtöbb indirekt utassal rendelkezik, de nincs közvetlen légikapcsolat. A legtöbb koreai utas az Aeroflot, Finnair, Czech Airlines járataival tud Budapestre eljutni. A közvetlen légijárat beindításáért való próbálkozások 2005-ig nyúlnak vissza. Már akkor szerették volna Ferihegyen, hogy a Korean Air budapesti járatot indítson, de ők inkább Prága mellett tették le voksukat. Útóljára a tavalyi évben sikerült elérni, hogy egy rövid ideig tartó nyári charter járatpár kösse össze a két fővárost, melyet Korea második legnagyobb légitársasága az Asiana Airlines üzemeltetett. A repülőgépre koreai utazási irodák értékesítették a helyeket. Mint kiderült az Asiana igen szép töltöttségi mutatókkal üzemeltette járatait mind cargo, mind ülőhely kihasználás terén, így nem volt kétséges, hogy idén nyáron újból visszatérjenek, ez azonban nem történt meg.

Shanghaj: Amennyiben igazak a hírek ez a légijárat lehet a következő, amit még az idei évben bejelenthetnek. Nem lenne meglepetés, hiszen mind utas, mind áruforgalom miatt jelentős útvonal. Hogy ki fogja üzemeltetni? China Eastern vagy esetleg az Air China? Előbbinél már számtalan kormány delegáció járt a járatindítás ügyében, így érhető lenne, utóbbi viszont már rendelkezik egy budapesti járattal, és Shanghaj légikikötőjében is van bázisa. Reméljük hamarosan kiderül.

Tokió: A charteres útvonal, sokaknak lehet így él a gondolataiban. Alkalomadtán néha-néha az útvonalon jön egy-egy nyári charter, a Japan Airlines színeiben. A két város közötti közvetlen légikapcsolat megteremtésére sok partnert lehet találni, hiszen japán nemzeti légitársaságán kívül ott van az ANA, és a LOT is.

Ha esetleg kíváncsi vagy milyen további útvonalak vannak még, akkor az anna.aero routeshop oldalán megtekintheted.

Borító: LinkedIn

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!