Ide indul a következő új járat? - potenciális kihasználatlan útvonalak Budapestről

vlcsnap-2014-03-10-11h15m43s8.jpg

Az elmúlt években a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren rengeteg új légijárat indult, és számtalan új légitársaság jelent meg. Ez a tendencia idén is folytatódik, hiszen van még hová fejlődni, mivel számtalan potenciális útvonal hever kihasználatlanul, holott igen magas az utasok általi igény, hogy ezeken mihamarabb közvetlen járat induljon. A következő sorokban megismerhetitek ezen útvonalakat és azt is mekkora potenciális utasszám mutatkozik rajtuk.

Az idei évben a Budapest Airport várhatóan 24 új útvonalat üdvözölhet kínálatában. Ebből a 24-ből mostanáig, már 12 új útvonalon indult meg a közlekedés, az év végéig várhatóan a maradék tizenkettő útvonalon is megindul. Jó mutatója a gyors fejődésnek, hogy szinte minden hónapra jut egy-egy új/visszatérő légitársaság és útvonal. A tegnapi naptól Kijev Boriszpili repülőter újra közvetlen légijárattal érhető el több év kihagyást követően, melyet a korábbi Aerosvit hagyott maga után. Július elején pedig újra elindítja Budapest és Lisszabon között közlekedő járatait a TAP Portugal légitársaság, melynek tavalyi budapesti eltűnése előtt akkor sokan értetlenül álltunk. A légitársaság heti hét járattal és újult erővel vág neki a magyar piacnak, melynek utasai így újból könnyebben juthatnak el számtalan Dél-amerikai és Észak-amerikai úticélhoz a TAP járathálózatán keresztül. Az UIA és TAP pároson kívül a Wizz Air és a Ryanair is tartogat még meglepetéseket az év hátralévő részére. Mindemellett az Air Canada Rouge a legforgalmasabb nyári hónapokban egészen szeptember közepéig heti hat járattal lesz jelen Budapest és Torontó városa között.

A budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér utasforgalma és cargo forgalma az elmúlt negyven hónapban folyamatosan növekedett. Idén áprilisban 17,5%-al, májusban pedig 13,5%-al haladta meg az előző évben regisztrált adatokat. Mindez jó mutatója annak, hogy egyre több utas érkezik Budapestre, és indul Budapestről, valamint egyre nagyobb a kereslet az új járatok bevezetése iránt is. A Budapest Airport járathálózata gazdagabb, mint valaha (ez nagyrészt a fapados társaságoknak köszönhető), de még mindig vannak benne fehér foltok, mind hosszútáv, mind rövid-középtáv tekintetében.

No.1 piac Amerika

000004603_1d_5728_copy_jpg_jpg_maxi1.jpg

Fénykép: Budapest Airport

Melyik ország is kezdhetné a sort, naná, hogy az amcsik. Az elmúlt évek budapesti növekedése valahogy nem csábító az amerikai légitársaságok számára. Útóljára 2011. őszén szállt fel az American Airlines színeiben amerikai menetrendszerinti járat Budapestről. Azóta nagyrészt köszönhetően a Malév csődjének, elkerülik Budapestet, és nem kívánkoznak vissza a fővárosba az amerikai légitársaságok. Helyette jobb megoldásként code share, és szövetségi partnereik hordják a HUB repülőterek és Budapest között az utasaikat. Ha régiós szinten nézzük az amerikai járatokat láthatjuk, hogy Prága (aki Budapestnél azért valamelyest feljebb van a turisztikai és gazdasági létrán) sem tud egy egész éves közvetlen amerikai járatot fenntartani. Bár a szezonális járat is inkább a SkyTeam partnerség miatt élhet, hiszen régebben még atlantai járata is volt a Delta Airlines-nak, valamint a New York-i járata is egész évben közlekedett. A Budapest Airport járatfejlesztési csapata jelenleg is folytat több légitársasággal tárgyalásokat Budapest és az Egyesült Államok közötti járat újraindítása érdekében. Ezen tárgyalások már több éve húzódnak, eddig sajnos kevesebb sikerrel, hiszen a tavalyi évben úgy tűnt, hogy idénre talán sikerül találni rá üzemeltetőt, de az idei kommunikációban már csak jövőre jöhet létre a közvetlen légikapcsolat. Hogy miért erőltetik az amcsi járatot? Mert Budapest és New York között 150 ezer potenciális utas van. Ezen szám hatalmas, ami nem véletlenül eredményezi azt, hogyezen útvonal világranglistán is szerepelt az anna.aero online légiközlekedési szakoldal hasábjain. 

Ázsia: folyamatosan növekvő utasszám

p1080867_1.JPG

Az elmúlt években egyre több ázsiai utas fordul meg Budapesten. Ez nagyrészt köszönhető a két éve megnyitott Air China pekingi járatának is. Azonban ezen útvonalon nem csak az utasforgalom miatt érheti meg járatot indítani egy légitársaságnak, hanem a cargo szállítása miatt is, hiszen a napokban megjelent cikk szerint a budapesti repülőtér válhat Közép-Kelet Európa fő kínai légiáru elosztó központjává. Ebben azonban jelenleg lemaradásunkat kéne "feltornászni" Prága szintjére, ahol már 3 kínai légitársaság is kínál közvetlen járatot, míg Budapesten csak egy, ami a fővárosunk felé ráadásul meg is szakítja útját Minszkben. De ha minden jól megy akár jövőre jöhet egy újabb kínai járat, hiszen a napokban ismét tárgyalások folytak a China Eastern Airlines-al egy Shaghaj és Budapest közötti járat indításának ügyében. Shanghaj jelenleg 60 ezres utaspotenciállal rendelkezik. Érdekes, hogy az előtte lévő helyen van még Szöul és Hong Kong városa is.

Szöul és Budapest között 80 ezres a potenciális utaslétszám. A két város között a tavalyi évben első ízben indult közvetlen légijárat chatert formában az Asiana Airlines színeiben, melyre koreai utazási irodák közvetítették az utasokat. A hírek szerint ez igen jó mutatókkal közlekedtek a 9 hetes időszak alatt, emiatt várható volt, hogy visszatér. Sajnos ez nem lesz így. Információk szerint ennek oka a légitársaság "rossz" helyzete. A koreai járat is hasonló cipőben jár, mint New York. Azaz a légitársaságok, már korábban megoldották, hogy Budapest és az általuk repült HUB repülőterek között ráhordó járatokkal hozzák és viszik a koreai utasokat. Emiatt nem nagyon szeretnének új járatot indítani. Mindemellett Prága lett a régió koreai elosztó központja, köszönhetően a rengeteg óriásgéppel teljesített Korean Air járatoknak, és a társaság által birtokolt tulajdonrésznek a cseh nemzeti légitársaságban. A Korean Air és a Czech Airlines mellett, még a lengyel LOT üzemeltet menetrendszerinti járatokat tavaly ősz óta Varsó és Szöul között..

Hong Kong 65 ezres potenciális utassal rendelkezik. A kormány korábban itt is tárgyalt  egy közvetlen légijárat megvalósításáról. A város Budapesthez legközelebb Bécsből az Austrian Airlines járataival érhető el.

Európa

nl130116-lead.jpg

Fénykép: anna.aero

Európán belül Luxemburg városa 30 ezer potenciális utassal rendelkezik. A két város között korábban, már volt közvetlen légijárat, de az sajnos megszűnt. Most ezt szeretnék újból feléleszteni a szakemberek. Ez meg is történhet várhatóan a Luxair színeiben. Ha sikerül, akkor akár már jövőre közvetlen járatpár kötheti össze a két fővárost.

Franciaországból három város is fehér foltot hagy a térképen. Az első Marseille (30 ezer potenciális utas), a második az európai repülőgépgyártás központja Tolouse (28 ezer potenciális utas), és a harmadik pedig Nantes (12 ezer utas). Mindhárom útvonalra várhatóan fapados légitársaság lehet esélyes, ami lehet az Easy Jet, Ryanair  vagy akár a Wizz Air is.

Spanyolország: a spanyol Bilbao városa szintén 30 ezres potenciális utassal rendelkezik. Itt szintén fapados légitársaságra lehet számítani, ha valaki elvállalja az üzemeltetést.

Baltikum: Litvánia fővárosának számító Vilnius 25 ezres potenciállal rendelkezik. Már nagyon régóta várják a magyar utasok a közvetlen járat elindítását, eddig mindhiába. Pedig a repülőtér bázisa a Wizz Air és a Ryanair légitársaságoknak. Budapestről a városba való eljutáshoz alternatíva az UIA új járata, az Air Baltic rigai járata, valamint a Bécsből induló Austrian Airlines, és a Varsóból induló LOT járatok.

Forrás: anna.aero

Borító: 422 South

 

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!