Idén ötödjére rajtol el a Runway Run

bud-runway-run2017-slide-1b.jpgIdén szeptember 2-án, szombaton rendezi meg a Budapest Airport az éves jótékonysági futóverseny, a Runway Run 5. fordulóját. Az 1-es futópályán megrendezett futóversenyre ebben az évben több mint 1000 meghívott indulót vár a repülőtér üzemeltetője. A cég a nevezésekből befolyt összeggel a magyar SUHANJ! Alapítványt és a brit Anthony Nolan alapítványt támogatja.

Az idei már az ötödik év, amikor a ferihegyi repülőtér 1. futópályáját fél napon keresztül repülőgép kerekek helyett futócipők koptatják – méghozzá egyszerre több mint ezer pár. A korábbi évek sikeréből kiindulva ennyi futót vár ugyanis a Budapest Airport az Európában egyedülálló jótékonysági futóversenyére. A versenyen a hazai és nemzetközi légiközlekedés világából érkező futók olyan légitársaságoktól, mint az Air Canada, Air Transat, United, Star Alliance, Singapore Airlines, és az Air Arabia. Emellett más nagyvállalatok csapatai is versenyeznek, de sokan a Budapest Airport Facebook oldalán meghirdetett játékon keresztül nyernek lehetőséget a nevezésre.A tavalyi évben nekem is sikerült teljesítenem a távot, ami életre szóló élményt jelentett, hiszen ez volt életem első futóversenye, emellett a pedig a környezet is remek volt, hiszen folyamatosan szálltak le a gépek a mellettünk levő kifutópályára. 

Idén először már a gyerekek is futhatnak kisebb távon

A felnőttek mellett idén először már a legkisebbek is részt vehetnek a kezdeményezésen: míg a felnőttek 5 és 10 kilométeres távon mérettetnek meg, addig a 6 és 15 év közötti sportos fiatalok egy kilométert futhatnak le a repülőtér futópályáján.

További újdonság a futóverseny történetében, hogy minden eddiginél több cég jelezte támogatói szándékát a Runway Run szervezői felé: az állandó szponzor Airbus repülőgépgyártó cég mellett a Heinemann és az SSP is támogatja a jótékonysági esemény létrejöttét. A Budapest Airport célja, hogy a mindig nagy népszerűségnek örvendő verseny nevezési díjaiból 2017-ben is több millió forint gyűljön össze, amelyet két szervezet támogatására ajánl fel a vállalat: a sérült és fogyatékkal élő emberek számára sportolási lehetőséget biztosító SUHANJ! Alapítvány és az első sorban leukémiás betegeket támogató brit Anthony Nolan alapítványnak juttatják el a befolyt összeget.

A Budapest Airport vezérigazgatója, Jost Lammers elmondta, hogy nagy örömmel készülnek az idei ötödik alkalommal megrendezett Runway Run futóversenyre. Hozzátette: „Látjuk azt is, hogy Európa-szerte egyre több repülőtér rendez hozzánk hasonló versenyt. Imponáló, hogy minket másolnak, de a mi célunk továbbra is az, hogy minél több adományt gyűjtsünk össze a jótékonysági partnereink számára a szponzorokkal, a partnereinkkel közösen.”

Fénykép: anna.aero

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!