Asztanába repít a Wizz Air

57f3b4a7d7f9a1131085738qknonn4.jpg

A légitársaság weboldalán már megjelent az új járat foglalási felülete. Ennek köszönhetően már idén júniustól közvetlen járattal lesz elérhető Kazahsztán fővárosa Budapestről. A járatindítás tényét ma kora délelőtt a légitársaság sajtótájékoztatóján is hivatalosan bejelentette. A Wizz lesz az első európai low-cost légitársaság aki Asztanába repül.

Az első járat június 8-án száll fel Budapestről. Ezt követően hetente két alkalommal (csütörtök, vasárnap) lesz közvetlen összeköttetés a két város között.

Az új Wizz Air járat Budapestről 12:50-kor száll fel, majd helyi idő szerint 22:05-kor érkezik meg Asztana nemzetközi repülőterére, ahonnan 22:55-kor indul, és másnap 00:30-kor érkezik meg a magyar fővárosba.

A járat azért is különleges, mert Asztana a Wizz Air első Közép-Ázsiai útvonala lesz.Továbbá a régióban a hamarosan induló LOT által üzemeltetett járat kivételével nincs más légitársaság, aki repülné az útvonalat (még Bécsből sem).

Jegyek egy útra 11.990 Ft-tól érhetőek el. WDC tagoknak 9.090 Ft-tól

Asztana, Kazahsztán fővárosa ipari, üzleti és technológiai központ, amely kiemelkedő gazdasági növekedésével több mint egy évtizede vonzza a befektetőket. Idén Asztanában rendezik a világkiállítást, az EXPO 2017 témája: "A jövő energiája". Közel 3 millió látogatót várnak a világkiállítás pavilonjaiba 2017 júniusa és szeptembere között.

Asztana már a 11. bejelentett úticél, amellyel a Wizz Air 2017-ben bővítette egyre szélesebb budapesti hálózatát. A légitársaság így már 62 várossal kapcsolja össze a fővárost Európában és azon túl is, ezáltal a budapesti kínálat a legváltozatosabb WIZZ egész hálózatában.

A WIZZ hazai hálózata már 68 útvonalat kínál, Európa-szerte és a kontinensen túl 29 országgal kapcsolva össze Budapestet és Debrecent.

Az új útvonal bejelentésére rendezett sajtótájékoztatón Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója elmondta: "Magyarország de facto nemzeti légitársaságaként büszkén jelentjük be a Wizz Air legújabb útvonalát Budapestről Asztanába. A Magyarország és Kazahsztán fővárosait összekötő járat jelentősen hozzájárul majd a két ország gazdasági és üzleti kapcsolatainak fejlődéséhez, és abban is hiszünk, hogy alacsony viteldíjaink nagy számú látogatót vonzanak majd mindkét városba, stimulálva a turizmust és a vendéglátóipart. Továbbra is elkötelezettek vagyunk Magyarország iránt és folyamatosan fejlesztjük állandóan növekvő alacsony viteldíjas hálózatunkat, egyre több lehetőséget nyitva utasaink számára."

"A Budapest és Asztana közvetlen járat nemcsak két világváros között teremt új összeköttetést, hanem két lendületben lévő gazdasági régiót a Közép-Kelet-Európait és a Közép-Ázsiait kapcsolja össze" - nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Már sejteni lehetett, hogy hamarosan bejelentik

A Nemzeti Közlekedési Hatóság interneten elérhető nyilvános tájékoztatójából kiderült, hogy jogerősen lezárásra került a Wizz Air által benyújtott kérelemre indult hatósági eljárás. Ennek határozata értelmében a Wizz Air Hungary Kft. került felhatalmazásra a Budapest-Asztana között fennálló kihasználatlan korlátozott légiközlekedési jog használatára

Tetszett amit olvastál? - További friss, és érdekes információért kattints a blog Facebook oldalára. Itt nyomhatsz egy LIKE gombot!