Növekvő cargoforgalom és, leporolt Cargo City tervek!

A Budapest Airport a korábbi szokásaitól eltérve az idén üzletpolitikai okokból már nem jelenítette meg hónapról-hónapra, az utasforgalmi adatok mellett, az adott hónap légi áruforgalmának adatait. Most azonban nyilvánosság is megismerheti az év első felének cargo teljesítményét.

A 2016-os év eleje óta nem kevesebb, mint 11,3%-kal növekedett a légi áruforgalom a budapesti repülőtéren. Ennek legnagyobb részét a cargo légitársaságok forgalma teszi ki, de ugyanilyen gyorsan növekedett az utasszállító gépek rakterében feladott ún. belly cargo is.

6770 tonna – ennyi légi teherárut kezeltek átlagosan a budapesti repülőtér egyetlen hónap alatt, az első 6 hónap adatai alapján. A Budapest Airport forgalma jelenleg is dinamikusan növekszik, miközben a nemzetközi cargo-iparág komoly növekedési gondokkal küzd egész világon. Európában májusban mindössze 2,7%-os növekedést regisztráltak (az amerikai földrészen és Afrikában visszaesett a forgalom) míg a ferihegyi forgalom bővülése az év eleje óta elérte a 11,3%-ot. Ilyen növekedésre szinte sehol sincs példa, a világ nagy repülőterei közül májusban Hong Kong 1,1%-os, Frankfurt 1,7%-os, míg Peking 5,1%-os visszaesésről számolt be.

A Budapesten tapasztalható cargo-forgalom növekedésében közrejátszik, hogy az öbölmenti Qatar Cargo idén márciusban újraindított járata. Az Airbus A 330F típusú géppel egyszerre akár 60 tonnányi árut lehet eljuttatni Dohába – és innen a világ szinte bármely pontjára a Qatar Airways hálózatán keresztül. Emellett továbbra is jól teljesítenek a már régóta Budapesten működő teherszállító légitársaságok, így a luxemburgi Cargolux és a török Turkish Cargo is.

A forgalom növekedésében jelentős szerepet játszottak a hosszú távú utasszállító járatok is, például az Air China pekingi gépe vagy a kanadai Air Canada Rouge torontói járata” – mondta Kossuth József, a Budapest Airport cargo-fejlesztési vezetője. Hozzátette: „A magyar gazdaság teljesítőképességét azon is lemérhetjük, hogy az Air China gépén Kínába mindig szinte a teljes cargo-rakteret sikerült eladni Peking irányába, ami járatonként akár 10-12 tonnát is jelenthet. Hasonló a helyzet az egyelőre charter (bár remélhetőleg jövőre, ha minden igaz menetrendszerinti) járatként közlekedő Asiana Airlines belly cargojával is. Előrejelzéseink szerint minden feltétel adott ahhoz, hogy Budapest rövid időn belül Kelet-Európa légiáru központjává fejlődjön.” - Ehhez azonban további cargo légitársaságok Budapestre való csábítása is szükséges, ezt segítheti elő az a stratégiai együttműködési megállapodás, amit a Budapest Airport és a Ningbo International Airport & Logistics Development Company kötött meg.

Leporolt tervek: visszatérő beruházási terv, a Cargo City megvalósítása!

A forgalmi előrejelzések alapján – a BUD 2020 ötvenmilliárd forintos fejlesztési program részeként – a Budapest Airport máris megkezdte egy új raktárbázis fejlesztését az 1 Terminál tőszomszédságában az egyik nagy európai légi csomagküldő vállalat számára. Az építkezés már folyik, a beruházás teljes összege elérheti a 3 milliárd forintot. Emellett a Budapest Airport előkészíti egy új légi teheráru bázis, az ún. Cargo City építését a 2. Terminál Vecséshez közelebb eső részén, ahol akár évi 200 000 tonna légi teheráru kezelésének megfelelő raktári és irodai kapacitást hoznak létre a következő években.

A Cargo City megvalósításának ötlete egészen 2011-ig nyúl vissza, amikor is a repülőtér megkezdte a központ tervezési, és engedélyezési munkáit. Az akkori tervek első fázisában 11 000 négyzetméternyi raktár és hozzá kapcsolódó mintegy 5 000 négyzetméternyi irodatérrel számoltak. Mindezt 2012-re kellett volna megépíteni. Azonban a Malév csődje következtében a Budapest Airport pénzügyi bevételeinek jelentős része kiesett, illetve elhagyták a repülőteret a  hosszú távú járatok is, ennek okán a repülőtér is letett a központ akkori megvalósításáról.

A repülőtéri Business Park 2013-as terve

Friss hírek, érdekes videók és információk a BUDflyer Facebook oldalán is! Likeold és oszd meg másokkal is!

Kép: vecseshirek / Néda László