Vajon ki lett a világ legjobb légitársasága?

emirates_skytrax_160712.jpg

Hát az Emirates! Az Emirates nyerte el „A világ legjobb légitársasága” címet a rangos Skytrax World Airline 2016 díjátadón. Emellett – rekordteljesítményként, sorban a tizenkettedik alkalommal – „A Legjobb fedélzeti szórakoztatás”, valamint „A legjobb közel-keleti légitársaság” elismerést is a dubaji székhelyű légitársaság kapta. 

„A világ legjobb légitársasága” címet az iparág legnagyobb légiutas-elégedettséget vizsgáló kérdőívének eredményei alapján ítélik oda, így a légitársaságok nemzetközi szinten is elismert minősítése. Idén 104 ország összesen 19,2 millió utasának 280 légitársaságra vonatkozó válaszai alapján dőlt el a nyertes vállalat kiléte. A Skytrax kérdőív 41 kulcs teljesítménymutató alapján méri a légiipar front-line termékeinek és szolgáltatásainak minőségi sztenderdjét.

Nem először aratott győzelmet az Emirates:

A díj 15 évvel ezelőtti megalapítása óta az Emirates negyedik alkalommal nyerte el a legnagyobb elismerést. Először 2001-ben, majd 2002-ben, ezt követően pedig 2013-ban is az Emirates-nek ítélték oda a világ legjobb légitársasága címet. A légitársaság 2001 óta összesen 20 Skytrax World Airline díjat kapott.

Sir Tim Clark, az Emirates Airline elnöke elmondta: „Megtiszteltetés, hogy átvehetjük a legjobb légitársaságnak szóló Skytrax díjat. „Az Emirates-nél utasaink kényelme a legfontosabb számunkra, és keményen dolgozunk azért, hogy világszerte a lehető legjobb utazási élményt biztosítsuk minden területen, az év minden napján. Folyamatosan fejlesztjük termékeinket és szolgáltatásainkat, a földön és a levegőben egyaránt. Odafigyelünk utasaink véleményére, és legfontosabb célunk, hogy megfeleljünk elvárásaiknak, illetve túlszárnyaljuk azokat. Az a tény, hogy a Skytrax díjak az utasok visszajelzésein alapulnak, örömteli és csodálatos elismerése mindannak a sok éves munkának, amely az Emirates-élmény megteremtését jelentette.”

Edward Plaisted, a Skytrax elnöke a díjról elmondta, az Emirates negyedik, „A világ legjobb légitársasága” címe fantasztikus teljesítmény, és hűen tükrözi a légitársaság népszerűségét:  „Egy ilyen széles és változatos utasbázis igényeinek való megfelelés nem egyszerű feladat, de az Emirates továbbra is páratlan visszajelzéseket kap utasaitól termékeivel és szolgáltatásaival kapcsolatban, minden osztályon. Az Emirates fedélzeti szórakoztatórendszere az utasok dicséreteinek állandó középpontjában áll, de érdemes azt is megjegyezni, hogy az utasokat nemcsak a rendszer programozása, hanem a kiváló hardver sztenderd is lenyűgözte, különösen az A380-as flottán.”

Az Emirates a világ legnagyobb nemzetközi légitársaságaként kiterjedt hálózatával 6 kontinens 81 országában összesen 154-re növelte célállomásainak számát, kényelmes átszállási lehetőséggel dubaji központjában. A légitársaság a világ egyik legfiatalabb, modern szélestörzsű repülőgépekből álló flottáját működteti. Ezek a repülőgépek nem csak hatékonyabban működtethetők, de jóval kényelmesebbek is, amely lehetővé teszi az Emirates számára, hogy a legújabb fedélzeti szolgáltatásait kínálja járatain.

Újítások terén is az élvonalban!

Az elmúlt 12 hónapban az Emirates számos új terméket és szolgáltatásfejlesztést mutatott be: leleplezte az új 777-300ER Business Class üléseket, megnyitotta a nemzetközi Emirates Lounge 39-dik, fokvárosi létesítményét; bemutatta, új, gyermeknek szánt foglalkoztató készletét a fedélzeten és a lounge-okban egyaránt, illetve fedélzeti kényelmi csomagját a First Class és a Business Class utasainak, valamint 2015-ben összesen 140 millió amerikai dollárt fektetett minden osztályon elérhető borprogramjába.

Az Emirates immár 12 éve a „Világ legjobb fedélzeti szórakoztatás” címének tulajdonosa ice fedélzeti szórakoztatórendszerének köszönhetően, amelyben (járattól és útvonaltól függően) több mint 2600 különböző csatorna közül választhatnak az utasok – köztük több mint 90 gyermekeknek szánt csatornából. A legújabb kasszasikerek, a díjnyertes televíziós sorozatok, élő TV közvetítések, zenék és számítógépes játékok kínálatát folyamatosan bővíti a légitársaság. A tavalyi Skytrax díj elnyerése óta az ice:

  • 35 százalékkal növelte TV csatornáinak számát,
  • 20 százalékkal több TV sorozatot vezetett be,
  • 35 százalékkal több audio csatornát indított el,
  • megnövelte a hallás- és látássérült utasok számára kínált hangalámondásos és feliratos tartalmak számát,
  • és immár 37 különböző nyelven biztosít programokat.

A légitársaság továbbá bővítette az élő műsorok kínálatát is: elindította a Live TV Sports csatornát, amely a legfontosabb sportesemények, így például a riói olimpia eseményeit is élőben közvetíti.

Kik vannak még az élmezőnyben?

Íme a Top10 légitársaság, melyet a közel-keleti légitársaságok vezetnek. Európából egyedüliként csak a német Lufthansa jutott be az "elit" mezőnybe.

1   Emirates
2   Qatar Airways
3   Singapore Airlines
4   Cathay Pacific
5   ANA All Nippon Airways
6   Etihad Airways
7   Turkish Airlines
8   EVA Air
9   Qantas Airways
10 Lufthansa

Kíváncsi vagy a további helyezettekre is, akkor kattints ide!

Friss hírek, érdekes videók és információk a BUDflyer Facebook oldalán is! Likeold és oszd meg másokkal is!

Forrás: Emirates