Napi csaknem 6 millió dolláros veszteséget könyvelhet el a Brussels Airlines

A múlt hét kedden történt robbantások következtében bezárt brüsszeli Zaventem Nemzetközi Repülőtér zárva tartása miatt közel 5.6 millió dolláros veszteség érhette naponta a reptér legfontosabb légitársaságát a Brussels Airlines-t, az előzetes számítások alapján, mondta a légitársaság szóvivője. Az elmúlt hét eseményei és a reptér zár miatt legmélyebb válságát éli a 2002-ben alakult légitársaság, azonban mint kiemelte a szóvivő:

"az elsődleges az, hogy mindent megtegyünk az utasainkért".

A brüsszeli repülőtér bezárásával a légitársaság működése az első napok kivételével nem állt le teljesen mivel rövid és középtávú járatait Liègebe és Antwerpbe irányították át, míg hosszútávú járatai a frankfurti, valamint a zürichi repülőtérről indulnak.

A ma megnyitni készülő Zavantem repülőtér, azonban körülbelül kapacitásának 20%-án fog üzemelni. A statikusok megállapították, hogy szerkezeti kárósodást nem szenvedett a robbanások miatt a terminál épülete, azonban a robbantás után és a reptérzár alatt épített ideiglenes infrastruktúra előírásoknak való megfelelőségét ellenőrizni kellett. A szóvivő kiemelte, hogy a hosszútávú járatok csak a reptér teljes megnyitása esetén indulhatnak Brüsszelből!

Azonban az máig ismeretlen, hogy mikor fog újra 100%-os kapacitáson működni a repülőtér.

Budapest Airport: nincs konkrét információ, mikor áll helyre a légiközlekedés

A múlt keddi brüsszeli robbantások miatt most sincs légiközlekedés a brüsszeli Zaventem és a budapesti Liszt Ferenc repülőtér között, és nincs még hivatalos tájékoztatás arról, hogy mikor indulnak újra a menetrend szerinti járatok - közölte a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport szóvivője az MTI-vel kedden.

Hardy Mihály elmondta:

a jelenlegi információk szerint a Brussels Airlines járatai szerdán sem közlekednek a belga és a magyar főváros között, de ez változhat.

A Wizzair és a Ryanair járatai, amelyek a charleroi-i légikikötőt használják, fennakadás nélkül közlekednek - tette hozzá.

Forrás: atwonlilne / ATV

Fotó: BENOIT DOPPAGNE/AFP/Getty Images

Friss hírek, érdekes videók és információk a BUDflyer Facebook oldalán is! Likeold és oszd meg másokkal is!